Á. Varga László (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 17. Békés-, Bihar-, Csanád-, Szatmár vármegyék, Kővár-vidék levéltárai és egyéb magyarországi levéltárak fondjai. Repertórium (Budapest - Bukarest, 2017)
Magyar levéltártörténet
döntött: a levéltárat a régi országház földszintjén helyezik el; amíg nem találnak alkalmas személyt, helyettes allevéltámokot bíznak meg az iratok kezelésével, akit a nádor irányít; ő maga levélben hívja fel az egyházi és világi méltóságokat, a hiteleshelyeket és a jelentős családokat a náluk található országos iratok levéltárba adására. A felhívást 1755. március-áprilisban küldte szét. Egy év alatt a várt nagymennyiségű iratanyag helyett viszonylag kevés irat gyűlt ily módon össze, de ez nem akadályozhatta meg, hogy Batthyány felállítsa a levéltárat. 1756. március 1-jén aláírta a levéltár „működési szabályzatát” (Instructio), majd a következő napon Csintó Imre helytartótanácsi cancellistát kinevezte az országos levéltámok (archivarius regni) helyettesévé (vices gerens). Ezzel rendi intézményként létrejött az Ország Levéltára, az Archivum Regni. 1765-ben az országgyűlés törvényt fogadott el a levéltár végleges szervezetéről, de ezt az uralkodónő nem szentesítette. Ennek ellenére a törvényben foglaltak alapján alakították ki a levéltár végleges berendezését, és a nádor kinevezte Balogh László helytartótanácsi tanácsost országos levéltámoknak. Az Archivum Regni két év híján 120 évig létezett. Közel két évtizedig Pozsonyban, majd 1784-től - amely évben a Helytartótanáccsal együtt átköltözve - Budán, a volt klarissza kolostorban kialakított országházban. E hosszú időszak alatt iratanyaga jelentősen gyarapodott, személyzete azonban sohasem volt elégséges, sőt egyes időszakokban személyzet nélkül maradt. A magyar történelem jelentős eseményei a levéltárat sem hagyták változatlanul. II. József az iratanyag szétosztásával meg akarta szüntetni, az 1848. évi forradalom idején pedig az MTA egy „álladalmi” [állami] közlevéltár alapítását javasolta, amelybe összevonták volna az Archivum Regnit, a Kúria levéltárát, a megszűnő kormányszékek iratait, a vármegyék és a városok bizonyos iratait, a hiteleshelyi levéltárakat és a Bécsben lévő Magyarországot illető iratokat. Mindkét kísérlet eredménytelen maradt. Sikertelen volt az 1849 utáni osztrák uralom levéltár-felszámolási terve is. Az Archivum Regni - leszámítva a napóleoni háborúk idejét, amikor 1809-ben az iratanyagot ideiglenesen Temesvárra menekítették - végig eredeti helyén, Budán maradt. 1850-es években két újabb termet is kapott, hogy elhelyezhesse gyarapodó iratállományát. A levéltár már Pozsonyban is három részből állt: 1.) a szorosan vett Archivum Regni (országos iratok, a korábban az ország ládájában tárolt oklevelek, országgyűlési iratok, nemesi felkelések iratai), 2.) a Nádori Levéltár (a nádor ezt a külön kezelés fenntartásával adta át), 3.) országbírói iratok, egy idő után Országbírói Levéltár elnevezést kapott. Rudnyák András országos levéltámok (1783-1813) és egy-két munkatársa hatalmas feldolgozó munkát végzett az iratanyagban. Kialakították annak rendszerét (a három levéltáron belül ladula-fasciculus-numerus), emellett lajstromokat, általános és más mutatókat készítettek. 1765 és 1790 között a szorosan vett Archivum Regnibe 30 csomónyi új irat került be, az Országbírói Levéltár eredetileg meglévő anyaga (4 protocollum, 23 csomó irat) pedig 100 csomóra és 25 kötetre bővült. Legnagyobb arányú gyarapodás a Nádori Levéltárban történt: csak Albert helytartó irataival 150 csomóval és 8 kötettel növekedett az iratok mennyisége. 1790 után is, egészen 1848- ig, hasonló tendencia érvényesült. A levéltár személyzete csak rövidebb időszakokban volt megfelelő. 1765-1790 között a rendszeresített 3 fős személyzet (országos levéltámok, allevéltámok, írnok) mindig rendelkezésre állt, ezt követően azonban romlott a személyi ellátottság. 1791-1805 között az allevéltámoki állás betöltetlen volt. Rudnyák András halála után a nádor 1832-ig nem nevezett ki országos levéltámokot. Ebben az időszakban 2, majd egy fő dolgozott a levéltárban, 1823-tól 1825-ig egyetlen alkalmazottja sem volt. 1827-ben lett allevéltámok, 1832-ben országos levéltámok Kovachich József Miklós, aki e posztot egészen 1870-ig betöltötte. 1832-1848 között Kovachich gyakran egyedül vagy egy munkatárssal alkotta az Archivum Regni személyzetét. Az Archivum Regni az 1848-as polgári forradalomig rendi intézmény volt, feladatát a jogbiztosítás, elsősorban az országgyűlés, a nádor és az országbíró kiszolgálása képezte. Tudományos célból a 18. század végétől kezdték használni a levéltárat, de csak kivételesen, szoros feltételek megszabása mellett. A szabadságharc bukását követő osztrák önkényuralom alatt az Archivum Regnit osztrák hatóságok irányították. Az 1850-es évek elején az 1790 utáni nádori közigazgatási iratokkal (654 csomó, 36 kötet), 1847/48. évi országgyűlési, az 1838. évi pesti árvízre vonatkozó és nemesi felkelési iratokkal gyarapodott. Ezután gyakorlatilag már nem vett át iratokat. (A levéltár anyagának mennyisége mintegy 380 folyómétert tett ki.) 1861-től a visszaállított Helytartótanács, majd 1867-től a Belügyminisztérium volt a főhatósága. Ekkoriban már főleg magyar nevén, Országos Levéltárként emlegették. A levéltárat egyre több kutató kereste fel. A Kovachich nyugdíjazásával megüresedett országos levéltárnoki állást 1870-ben Török Jánossal töltötték be. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy Magyarországon a polgári korig más királyi (állami) szervek is rendelkeztek levéltárral. 1755-től működött a Kamarai Levéltár, amely iratanyagának mennyisége és személyi létszáma az Archivum Regnihez képest jóval nagyobb volt. A 17. századtól fokozatosan alakult ki a 12
