A Miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár plakátjai, 1968

Kazincbarcika, 1968 • Rendelet - Lakóbizottság (578 mm x 844 mm)

' 11959 FEB U RENDELETI a lakóbizottságokról Kazincbarcika Város Tanácsának 111968. számú A szocialista állami élet demokratizmusa alapvető követelménnyé teszi, hogy kibontakoztassuk a lakosság öntevékenységét és be- vonjuk a lakosságot az állami feladatok végrehajtásába. Erre a célra a tanács a legalkalmasabbnak tartja a lakóbizottságokat, amelyek létrehozásában a város egész nagykorú lakossága is résztvesz. E szerveken keresztül juthat el a párt, a tanács a dolgozók érdekében hozott határozatai minden lakoshoz, a dolgozók öntevékeny kezdeményezése pedig eljut a tanácshoz. A lakóbizottsá­gok szervezetével, működésével kapcsolatos kérdéseket a tanács jelen rendeletével az alábbiakban szabályozza: 1. §• A lakóbizottságok a lakosság által választott társadalmi, politikai szervek, amelyek a lakosság érdekében fejtik ki tevékenységüket a tanács, ill. a tanács végrehajtó bizottságának irányítása mellett. A lakóbizottságok ennek során : a) közreműködnek a Magyar Népköztársaság törvé­nyeinek, a párt, a kormány és a tanács határo­zatainak a lakossággal való ismertetése terén és azok végrehajtására való mozgósításban. b) a társadalmi tulajdon megvédése, a takarékosság, a házirend betartása és a lakók öntevékenységé­nek fejlesztése érdekében nevelömunkát végeznek a lakók körében. c) ellenőrzik a lakóházak karbantartását és felújítá­si munkáit. d) szervezik a társadalmi munkát a várospolitikai terv és más feladatok megvalósítása érdekében. e) kultúrális és szociális feladatokkal foglalkoznak, családvédelmi, ifjúságvédelmi feladatok végrehaj­tásában segítséget nyújtanak az eljáró hatóságok­nak és szerveknek. f) segítik a tanácstagok választókerületi munkáját és közreműködnek a tanács és a lakosság közötti kapcsolat elmélyítésében. Közreműködnek a lakó­bizottsági kerület lakóit érdeklő jogszabályok, ha­tározatok ismertetésében, segítik a felvilágosító és jogpropaganda munkát. g) közreműködnek a hatósági bizonyítványok kiadá­sához szükséges alapigazolások kiállításában, köz­vetlenül kiadják azokat az igazolásokat, amelyek­nél jogszabály (SZOT Szabályzat) a lakóbizottsá­got kiállító szervként megjelöli, vagy elfogadja. Ebből a célból a vb. a lakóbizottságokat választó- kerület számának megfelelő bélyegzővel látja el. E tevékenységük feletti felügyeletet és irányítást a vb., vagy felhatalmazása alapján az igazgatási osztály látja el. h) segítik a polgárvédelmi és tűzvédelmi feladatok végre­hajtását. 2- §• Lakóbizottságot a városi tanácstagi választókerületeknek meg­felelő számban és azonos területtel kell szervezni. A lakó­bizottságot nyílt szavazás útján 4 évi időtartamra a lakó­bizottsági kerületek szavazati joggal rendelkező lakói szó­többséggel választják. 3. §. A lakóbizottságok 3-5 tagból állnak. A lakóbizottság tagja politikailag megbízható, feladatát becsületesen ellátó 18 éven felüli személy lehet. 4 §. (1) Amennyiben a megválasztott lakóbizottsági tag bizott­sági tagsága lemondás, összeférhetetlenség, vagy más okból megszűnik, helyére a kerület lakói új tagot választanak. A lemodást a lakógyűlésen be kell jelenteni és elfogadásáról a lakók döntenek: nyílt szavazással. Összeférhetetlenség meg­állapítása a tanácstagok összeférhetetlenségének megállapí­tására vonatkozó jogszabályokban meghatározott módon történik. A visszahívására a Hazafias Népfront városi elnöksége, a városi tanács vb. és maga a lakógyűlés tehet javaslatot. (2) A lakóbizottság elnökből - szükség szerint elnök- helyettesből ■ és tagokból áll. A lakóbizottság elnökét a lakógyűlés választja. (3) A lakóbizottság szükség szerint, de legalább havonta egyszer ülésezik. A lakóbizottsági üléseket az elnök hívja össze. Ülésein csak saját munkájára vonatkozóan hozhat kötelező erejű határozatokat. Szükség esetén a tagok több­ségének kívánságára rendkívüli ülés is tartható. A lakó­bizottság ülésein saját elhatározásának megfelelően, vagy a tanács határozata alapján tárgyal meg kérdéseket. A lakó­bizottság üléseire az illetékes tanácstagot meg kell hívni. (4) A lakóbizottsági ülésekről feljegyzést, vagy jegyző­könyvet kell készíteni. Amennyiben valamely ügyben to­vábbi intézkedésre van szükség, úgy a jegyzőkönyvet, vagy feljegyzés 1 példányát a választókerületi tanácstaghoz és a vb-hez kell eljuttatni. (5) A lakóhizottság félévenként lakógyűlést köteles tar­tani. A félévenként rendszezesen tartandó lakógyűléseken felül saját elhatározása, a lakók többségének kérése, vagy a vb. határozata következtében is köteles lakógyűlést tartani. 5. §. A lakóbizottságok elvi irányítását a városi tanács, mint az államhatalom helyi szerve látja el. A lakóbizottságok ellenőrzése ugyancsak a városi tanács feladata. A tanács e jogát a vb. útján gyakorolja. 6. §. A tanács vb. a lakóbizottsági elnökök részére féléven­ként köteles megbeszéléseket tartani. A megszélések célja a lakóbizottságok munkájának összehangolása. 7. §. A lakóbizottságok patronálását a Hazafias Népfront Bizott­sága végzi. a §. A lakóbizottságok működésük során kapcsolatot tarta­nak fenn a város területén működő tömegszervezetek­kel. A társadalmi és tömegszervezetek aktívákat küld­hetnek a lakóbizottság munkájának segítésére. A lakó bizottságok hasonlóan segítséget nyújthatnak egyes társadalmi és tömegszervezeteknek az előttük álló feladatok végrehajtásában. 9. §. A lakóbizottság elnöke és tagjai a tanácsrendeletben meghatározott kötelességeik teljesítése során hivatalos személynek tekintendők és hatósági védelemben része­sülnek. 10. §. Aki a lakóbizottság elnökét, vagy tagját kötelességének jogszerű teljesítésében szándékosan akadályozza, az ér­vényben lévő jogszabályok alapján 1.000 Ft-ig terjed­hető pénzbírsággal sújtható. Szabálysértési eljárása városi tanács vb. elnökének hozzájárulása alapján in­dítható. Az eljárás lefolytatása a városi tanács vb. igaz­gatási osztályának hatáskörébe tartozik. íi. §. Ez a tanácsrendelet a kihirdetés napján lép hatályba. 12. §. Hatálybalépésével egyidejűleg az I|2|1959. számú és az ezt módosító 1961. nov. 2-án alkotott és a lakóbizott­ságokról szóló tanácsrendelet hatályát veszti. Kazincbarcika, 1968. március 15. Jancsurák Barnabás s. k. vb. titkár Csikós Istvánná s. k. vb. elnök Fk. Janó*urát Barnabás Borsod megyei Nyomdaipari V. önd j 68.4033 Ft. Ilalaay J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom