Református gimnázium, Miskolc, 1942
' ri tanítók nyugdíjból élő, vagyontalan özvegyeinek erkölcsi tekintetben kifogástalan gyermekei részesítendők taníttatása segélyben". Az 1940-ben végzett VIII. B) osztály növendékei korán elhúnyt osztálytársuk nevét viselő „dapsai Dapsy Árpád emlékalapítvány"-t létesítették a Bethlen Gábor-körben rendezett magyarnóta emlékverseny első helyezettje jutalmazására. Dr. gróf Haller István egyháztanácsos, ny. vármegyei árvaszéki ülnök a gróf Haller Elemér emlékalapítvány kiegészítéseképpen 50 P-t adott jutalomdíj címen; ugyanő szülei emlékére később létesítendő alapítvány címén kiadandó jutalmazásokra 80 P-t adományozott. Többek adománya az Ifj. Segélyegyletnek: 210 P. (Részletezés az Ifj. Segélyegylet cím alatt.) Hozzájárulások a Budai József tanulmányi és nevelési alaphoz: 6239.60 P. (Részletes kimutatás a „Tehetségmentés" cím alatt.) Jutalomadományok: Az 1933-ban érettségizettek 200 P, dr. Tussay János tábori vezetőlelkész a VII. hadtest prot. tisztikara nevéber 112 P, dr. Győry György orvos, egyet. m. tanár 100 P, Borsod-Miskolci Hitelbank 100 P, Móré Károly főtörzsőrmester 30 P, Magyar Általános Hitelbank 25 P, Miskolci Keresztény Hitelszövetkezet 25 P, Névtelen 25 P, Villamossági R.-T. 50 P, dr. gróf Haller István 20 P, Berecz József lelkész 20 P, Nagy Ferenc tanár 20 P, Magyar-Olasz Bank 20 P, Nemzeti Hitelintézet 20 P, Király Uzor 20 P, Zsupán László 20 P, Kutas Imre tábori lelkész 15 P. Könyvadományok: Ludvig István nyomdatulajdonos 30, Csertő Margit könyvkereskedő 18, Balázs Győző tanár 10, Auslánder Gyuláné könyvkereskedő cég 10, Ferenczi B. könyvkereskedő cég 8, dr. Maholányi László ny. máv. tanácsos 5, Királyfalvi könyvkereskedő 3. Jutalmazások, a) Jeles magaviseletükért, kitűnő vagy jeles előmenetelükért megjutalmazott tanulók: VIII. A) osztály: Beke Gyula 30 P, Berzy László 30 P és könyvjutalom, Csatári Károly 30 P (dr. gróf Haller István szülei emlékére létesítendő alapítvány címén tett adományából), Fábry György 30 P (részben a Vértessy Sándor alapból), Jégh Gyula 30 P és könyvjutalom, Mészáros Zoltán 30 P, Paul Károly 30 P (részben a Csorba György alapból), Upor Endre 100 P, a magyar irodalom tanulásában tanúsított szorgalma jutalmául (az 1933-ban érettségizettek adománya), ürmössy László 100 P a történelem tanulásában tanúsított szorgalma jutalmául (az 1933-ban érettségizettek adománya), Mányi Géza 15 P 60 f (a Mikuleczky Gyula alapból), Bíró György 25 P.