Református gimnázium, Miskolc, 1941

24 ték Tóth Béla II. VI. o., Balogh Ferenc II. A) o. és v. Tóth Zoltán I. B) o. diákjainkat. Anyagi segítségük kisebb adományokon kívül 1325 P. In­tézetünk mély hálával köszöni ez úton is támogatásukat. Az értelmes, szegény falusi és tanyai ifjúság nevelése ügyében kü­lönben döntő lépést tett a közoktatásügyi kormány. Évente 600 gyerme­ket választanak ki gimnáziumi taníttatásra, ezek közül 90-et a reformá­tus gimnáziumok nevelnek fel. A mi iskolánk is a kiválasztott intézetek között van s a lefolytatott képességmegállapító versenyvizsgák után né­hány tanulót ide küldenek évente. Költségeikre a református iskolák ál­tal befizetett díjakból diákonkint 600 pengőt utalnak ki, ami Miskolcon kétharmad részét sem teszi ki az évi költségeknek. Bizony, nagy szükség lesz a Budai-alap erőfeszítéseiré is. Most pedig felsoroljuk köszönetünk nyilvánításával az 1941—42. tanév szíves adakozóinak a nevét. 1325 P és külön 54 P adomány a Föld­hitelintézet tisztviselő karától, 547 P 50 fill. az Iskolai Tápintézettől, 500 pengőt adott Borsodvármegye, 500 pengőt Zsupán László, 400 pen­gőt készpénzben és könyvekben az Ifjúsági Segítő Egylet, 250 pengőt a Miskolci Ref. Egyház, 296 pengőt az Alsóborsodi Egyházmegye lelké­szei, tanítói és gyülekezetei, 200 pengőt barabási Kun Uózsef és Tanári Karunk pénztára, 150 pengőt néhai Farkas István és özvegye, 100 pen­gőt dr. Dienes István, 96 pengőt vámosi Demeter Mária, 60 pengőt Berzy József, vitéz Csekme Béla, Csorba Zoltán, Dakó Lajos. Enyedy László, Éles Géza, Ferenczi Károly, Gáspár Imre, dr. Gergely Sándor, Gyémánt Béla, dr. Győry György, dr. Hollós Jenő, Horváth István, Huszty Mi­hály, Kérészy István, dr. Kovács János Ferenc, Kovács Jánosné, Minnich Mária, Lukács Pál, Markó Lénárd, dr. Nyilas Ferenc, Porcs Kálmán, Sárközy József, dr. Szepessy Kálmán, Weiszlovits Sidney. 55 pengőt: dr. Giüyás József. 50 pengőt: N. N., az Alsóborsodi Ref. Egyházmegye Tanítóegyesülete, Leszih Andor, dr. Mogyoróssy Imre. 45 pengőt dr. Vá­mos Miklós, Hommer József. 30 pengőt dr. Bukó Imre. 24 pengőt András­sy István. 20 pengőt Buday Géza, a Kassai Rádió Rt. 15 pengőt dr. Hor­váth Zoltán, Koleszár András. 14 pengőt Simon Ferenc. 12 pengőt Ernst Gyula, Renner Árpád, Szenes György, Szentpály Gábor, özv. Szirmay Tamásné és Heller Farkasné. 10 pengőt otrokotsi Adorján Gézáné, Biró Sándor, dr. Bárczay Lajosné, Dabóczy István, Keresztessy Mária, Ko­vács Lajos, Szabó Dániel, özv. Visegrády Jánosné. 6 pengőt Boconádi Szabó Imre, Csiki Mária, Dánér Ferenc, dr. Ember Sándor, Farkas Elek, dr. Fejes Józsefné, Gábor István, Bozsó Margit, teplai Herczka Pál, Hé­czey Bertalan, Hufnágel József, dr. Idrányi Béla, dr. Kelemen István, Járszky Ilka, alsóvályi Kalas Tamás, vitéz Kováts Jenő, Körmendy Ele­mér, Lossonczy Kálmán, Makláry Dániel, dr. Munk István, Nagykovácsi

Next

/
Oldalképek
Tartalom