Református gimnázium, Miskolc, 1936
ahol nem mindig végezhet neki tetsző munkát. Erre a rendszeres készülésre pedig az iskola adja a legjobb és legtöbb lehetőséget azzal, hogy sok irányban, testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt foglalkoztatja a tanulót. Ha az általános műveltséget az egyes tantárgyakban rejlő nevelő értékekkel olyan módon teszi magáévá a tanuló, hogy azok alapján az élet nehezebb problémáiban is biztosabb tájékozódást nyer, magasabb nézőpontból, helyes ítélőképességgel gondolkodik és határoz, akkor igazán nem töltötte eredmény nélkül középiskolai éveit, mert a középiskolai tanítás célja az, hogy az életbe kijutó ifjú általános műveltséget és erkölcsileg jól megalapozott világnézetet nyerjen. Hogy az oktatói munka sohasem kapta meg a kellő megbecsülést, azt már az ókori mondás bizonyítja: „Quem dii odere, praeceptorem fecere"! Akit az istenek gyűlöltek, oktatóvá tették! Ma sem tapasztaljuk, hogy a közfelfogás lényegesen változott volna ebben a tekintetben. Egy gyönyörű épületet, templomot, szobrot mindenki megcsodál és dicséri annak ügyes alkotóját. Az orvost, akinek gyógyító munkája eredményes, ezrek és ezrek áldják. Ha azonban az első osztályba bekerült gyámoltalan gyermekből 8 év múlva érett ifjú lesz, akkor megveregetik a vállát, megdicsérik, hogy milyen szép teljesítményt végzett. Sokszor nem is keiiilnek szóba azok, akik éveken keresztül nehéz munkával alakították azzá, amivé lett, akik helyesen irányították világnézetét, akik fejlesztették erkölcsi érzületét. Ha azonban a tanuló középiskolai tanulmányokra nem mutatkozik megfelelőnek s e miatt bukdácsol, nehezen vagy sehogvsem vergődik keresztül, akkor már szokták emlegetni tanárait is, de nem valami hízelgő szavak kíséretében. Pedig a tanár nem tett egyebet, mint csak eleget tett a kívánatos és felsőbb helyről is megkövetelt egészséges szelekció elvének. Ha a jó tanulókról vallott felfogás abban a formában igaz lenne, ahogyan sokan ezt általánosítva vallják, akkor nagyon szomorú és eredménytelen lenne a tanári munkásság. Meg vagyok győződve, hogy a mélyen tisztelt szülők nem vallják ezt, el kellett azonban mondanom ezeket, mert ahogyan a szú a fát, úgy rághatja az ifjú lelkeket az ilyen hamis tan és könnyen megingathatja bennük azt a hitet, amelyet pedig éppen az ifjú léleknek kell vallania, hogy t. i. az életben való boldogulást a jóságon, a szorgalmon, a becsületességen át kell keresni. Bán Kamill. 8