Református gimnázium, Miskolc, 1935

mindez? Oh, nem döntően lényeges és nem is lehet soha egy-egy költői irányzatnak iskolai tanulmányi körhöz való kedveltebb kapcsolata a tiszta, nemes veretű költészet szempontjából. A költői léleknek, mint álcanélküli örök-emberinek a megérzése s a költői lélek kisugárzása a nemzet lelkének egyetemére és a vele való összefonódás, a teljes érzelmi összeolvadás nyújthat halhatatlanságot egy nemzet életében. Köznapilag kifejezve: Berzsenyi ma is emberi és magyar aktualitás és mindvégig az is marad. Érdekes és egyben eldöntő jegyű momentum Berzsenyi életében, — ha mint emberről ejtünk néhány szót —, hogy ő, egy majdnem kétezer évvel ezelőtt virágzott költészet tanulmányozója és csodálója, kedvelt klasszikusaiból éppen a fent említett latin verssort fogadta el legszívesebben és vallotta magáénak. Illik egy keresztyén ember ajkára is, holott az Ovidius tépelődő lelkének beismerő vallomása. Jelmondatává választotta akkori idők szokása szerint egész életére e sorokat: „Látom a jobbakat és helyeslem is, de a rosszabbakat követem." Ez a néhány őszinte szó tárja meg a nyitját annak, hogy a költő hivalkodástól mentes emberi énje oly közel áll szívünkhöz. Érezzük, hogy szerves része a költő igazi bensője az örök emberinek. Berzsenyi mindig tisztában volt emberi gyarlóságaival. Szilaj természete, mely sok kellemetlenséget szerzett deákéveinek, hamar lehiggadt ugyan a boldog családi élet örömeiben (huszonhárom éves korában már hitveséül választja a tizennégyéves Dukai Takách Zsuzsánnát), négy gyönyörű gyermekében és szépen virágzó gazdaságában. Ámde Kölcseynek túlszigorú, bár inkább elvi okon alapuló bírálata (a nyugateurópai verselés elsőbbségét hirdette) égő sebet üt szívén. Nem is tudta elfelejteni, soha megbocsátani s mint írja: „örök seb gyanánt viszi a sírba." A tartózkodó, vitatkozásra nem született, zárkózott természetű emberek sorsa ez. A hirtelen és szokatlan fordulatok soha ki nem törülhető nyomokat hagynak az életükben. Pedig ő is vágyott a barátságra s a korabeli modernebb irányzatok híveivel is kereste a jó viszonyt. Hogy csak Helmeczivel, az elég radikális nyelvújítóval való összeköttetésére mutassak, idézek a hozzá írt epistolájából: „. . . édes a szelíd barátság Még a'kkor is, hacsak képét öleljük Annak, kit óhajt szívünk messziről.

1" Teste závára szerteesve pihent már a niklai temető magányos dombján, mikor a legnagyobb elégtétel éppen Kölcsey ajkairól hang6