Református gimnázium, Miskolc, 1934

III. Iskolánk az 1934—35. iskolai évben. A) A tanév kezdete és vége, egészségi állapot, létszám. Igazgatói évzáró-jelentés. A tanévet 1934 szeptember 11-én nyitottuk meg. A rendtartás szerinti szünidőkön kívül, néhány >gy­napon ünnepi szüneten kívül, tanítási szünetelések nem vol­tak. Az osztályok a rendtartás szerinti tanítási anyagot el­végezték. Az egészségi állapot jó volt. Nagyobbszámú betegségi esetek vagy járványos betegségek a tanítás menetét nem zavarták. Nagy fájdalommal érintette azonban szívünket és gyászba borította lelkünket az a körülmény, hogy | VITA ZOLTÁN | 1. A) osztályos tanulónk 1934 december 4-én több heti bete­geskedés után elhunyt. A szülők lakóhelyére szállítást meg­előzőleg a közkórházi ravatalnál 7 tanár és 50 tanuló jelent meg az iskola képviseletében, de az egész iskola szívébe zárva őrzi kedves kis tanítványunk emlékezetét. A tanév ünnepélyes bezárását 1935 június 17-én tar­tottuk. Az ünnepélyen a teljes tanuló ifjúságon kívül az is­kolai igazgatótanács képviseletében dr. gróf Haller József, dr. Kovács Kálmán és Szűcs Sándor jelent meg és igen nagy­számú szülői közönség volt jelen. Csorba György igazgató a következő tanévvégi jelentést adta elő:

Next

/
Oldalképek
Tartalom