Református gimnázium, Miskolc, 1930

20 Húszéves találkozó volt június 20-án. Az 1911. évben vég­zett tanulótársak cl. u. 5 órakor jelentek meg a gimnázium­ban, ihol Csorba György igazgató, dr. Kosztolányi Zoltán és Vértesy Sándor tanárok fogadták őket. A tanári kart dr­Bukó Imre üdvözölte a tanulótársak nevében. Az üdvözlésre Csorba György igazgató válaszolt. Kegyeletes megemlékezés­sel áldoztak a találkozási ünnepélyt tartók néhai Bihary Fe­renc, Molnár József, Tóth Benő tanáraik, továbbá a hősi ha­lált halt Balázs Vilmos, Laczkó József, Molnár Gyula iskola­társak emlékének. Bihary Ferenc és Molnár József sírjára virágcsokrot helyeztek. A találkozáson résztvettek: Balogh István ref. lelkész Szuhafő, Berecz József ref. lelkész Sajó­resztur, Lázár István a Magyar Rézhengerművek ügyvezető igazgatója, Sterm Zsigmond mérnök, Szabó Andor mérnök Budapest, Lukács Lajos mérnök, bányafelügyelő Dorog, dr. Schwarcz Sándor orvos Hejőcsaba, dr. Bukó Imre főorvos, Czokoly István építész, dr. Fekete László tb. városi tanács­nok, dr. Nagy László pénzügyi segédtitkár, dr. Óváry Zol­tán ref. leánygimnáziumi tanár, dr. Rosenberg Vilmos orvos, dr. Tolnay Andor ügyvéd, Tréki-Török Lajos városi adó­tiszt Miskolc. Negyvenéves találkozó volt június 28-án. Az 1891-ben érettségizettek köziil 7-en jelentek meg a gimnáziumban, ahol Csorba György igazgató és volt tanáraik közül Simon Gábor és Szabó Barna nyugalmazott professzorok fogadták őket. Dr. Kovács József meleg hangú üdvözletet mondott a tanári kar képviselőihez és lelkesen emlékezett meg a régi időkről, amikor ínég az iskola a régi épületben működött. Csorba György igazgató szívesen köszöntötte az ünneplőket. Jelen voltak: Dr. Dományi Izidor budapesti közp. járásbiró­sági alelnök, dr. Forgács Dezső ügyvéd, dr. Gárdonyi Al­bert fővárosi tisztviselő, egyet. rk. tanár, dr. Kovács József ügyvéd, dr. Rácz ödön orvos, dr. Kőszegi Armand ügyvéd és dr. Zaöhár Kálmán ügyvéd. Ötvenéves találkozó volt július 12-én. Az 1881-ben érett­ségizettek délelőtt 11 órakor gyűltek össze a gimnázium ta­nácstermében. Szép és megiható volt e találkozás. A hetven év határmesgvéjén járók jöttek össze, öreg urak, akik ötven esztendővel, egy félévszázaddal ezelőtt- örültek az érettségi bizonyítványnak és az életnek, amely előttük állott- Akkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom