Református gimnázium, Miskolc, 1929

23 ber 19-én megjött a kérésre adott válasz, hogy fedezet hiányá­ban nem áll módjában a találmányt támogatni. 1929 október 10-én pedig megérkezett a kereskedelmi minisztérium 62615/ 1929. számú felelete, hogy fedezett hiányában a támogatási kérést nem teljesítheti. Szinte példátlan eset, hogy egy magyar szakférfiú, a végzett nagy szellemi szolgáltatás mellett, mostoha magárahagyatottságban, hivatali támogatás nélkül, a saját anyagi romlásával dolgozik és küzd egy nagyszerű idea érde­kében. D) Az iíjúság munkája. a) Az ifjúsági egyesületek. 1. A Kazinczy önképzőkör az idén Kosztolányi Zoltán dr. tanárelnök vezetésével működött a következő tisztikarral : titkár volt Hegedűs Imre VIII. o. t., főjegyző Ladányi György VIII., jegyző Szalánczy Sámuel VII., pénztáros Nyomárkay István VIII., könyvtáros Molnár Lajos VIII., ellenőr Raisz Iván és Lajos Árpád VIII. o. t. A körnek munkára kötelezett tagjai voltak a VII. és VIII. osztályú tanulók. A 'kör 14 rendes és két rendkívüli ülést tartott. Ezeken bírálták meg a beadott dolgozatokat, hangzottak el a szavala­tok és azoknak bírálatai, hangzottak el zenei előadások is, a két rendkívüli ülésen folytak le a versenyszavalatok. Bírálatra került 7 értekezés. Szerzőik közül I. fokú dicsé­retet nyertek Halastik Imre, Lajos Árpád és Raisz Iván, II. fokú dicséretben részesült 3, III. fokúban 1. A megbírált költemények száma 17. I. fokú dicséretben ré­szesült Fodor György 2 és Hegedűs Imre 1 költeménye ; II. fokú dicséretben 8, III. fokúban 5 és egy nem sikerült. Beadtak 6 novellát, melyek mindegyike II. fokú dicséretet nyert. Egy szabadelőadást tartott Ladányi György és I. fokú dicséretben részesült. Elhangzott 25 szavalat. I. fokú dicséretet nyert 11, II. fokút 13, III. fokút 1. Kitüntető dicséretben részesültek: Baczó Balázs, Hegedűs Imre, Melich Lajos 2—2, Beszterczey Ákos, Fehér Zoltán, Jóczik Zoltán, Kövy László, Kuli Sándor, Tóth Lajos 1—1 szavalatukkal. Az írásbeli bírálatok száma 26 volt. Ezek közül I. fokú dicséretet 7, II. fokút 18, III. fokút 1. A kiválóbb bírálatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom