Református gimnázium, Miskolc, 1914

8 meg. A főgimnáziumi vallástanár áhítatos és magasan szárnyaló alkalmi imája után Csorba György igazgató szólott az ifjúsághoz, a következő beszédet intézvén hozzá: ,,Kedves tanuló ifjúság! Isten segedelmével befejeztük ezt a tanévet is, melynek annyi kétség és aggodalom közt indultunk neki. Volt elegendő ok a kétségre és aggodalomra. Veszedelmes, egész nemzeti létünket fenyegető ellenséges támadás ellen a férfiak nagyrészének harcba kellett vonulni. Sok családnál elveszett ennek folytán a kenyérkereső, beállott a szükség; néhol a halál és a nyomorékkálétel borított fájdalmas gyászt a házra; néha a hadiszerencse változásai folytán a kényszerű menekülés veszedelme is izgatta az embereket; az iskolai tanítást a megszakítás lehetősége fenyegette: vagy a tanárok nagyszámban előfordulható katonai szolgálata folytán, vagy az iskola helyiségeinek néha célbavett katonai felhasználása esetében. Mindezek után mégis sikerült az esztendőt becsületesen befejeznünk. Lehetővé tette ezt egyrészt a tanári kar rendkívüli munkavállalása, másrészt az a körülmény, hogy országunk és vidékünk a háborús élet nagyobb veszedelmétől mégis mentes maradt. Tanuló ifjúságunkon eme nehéz idők zavaró hatását tagadhatatlanul észre kellett vennünk. Nem akarjuk ezért megróni, mert e hatás alól lehetetlen teljesen kivonni magát bárkinek. Hiszen az idők rendkívülisége megnyilatkozik abban, hogy íme évzáró ünnepélyünket is rendkívüli időben, rendkívüli helyen tartjuk meg. Ebben az ősi templomban, mely nehéz, veszélyes időkben máskor is látta a reformátusok, vagy a református egyházi és iskolai intézmények idegyülekezését. Hanem atyai szavunkat intézzük a tanuló ifjúsághoz, kérve, hogy sokkal inkább és sokkal komolyabban fogadja be azokat, mint máskor. Az ország, a haza veszedelemben van. A felnőtt férfiak százai és ezrei áldozzák fel magukat az itthonmaradottak jelen és jövendőbeli jóvoltáért. Az ifjúságnak, különösen a tanuló ifjúságnak, mely minden időben a nemzet reményének, jövendője biztosítékának tekintetett, ma fokozott mértékben kötelessége, hogy ezt a reménységet beváltsa. Be kell látnia, meg kell győződnie affelől, hogy az ország jövője csak úgy biztosítható, ha az elpusztúltak helyébe minden tekintetben ügyes, derék, munkabíró ifjúság lép. A tanuló ifjúság tehát fokozottan tanuljon, hogy az, aki közülök kereső pályára lép, tudjon dolgozni, tudjon jól dolgozni, legyen mindenki a maga körében kitűnő. Ez lesz az a harc, mellyel a gyermekek és ifjak a felnőttek rettentő fegyveres harcát támogatják és kiegészíthetik. Ma kiadjuk azokat az ösztöndíjakat és jutalmakat, melyeket jelesebb