Református gimnázium, Miskolc, 1911

t 24 A házi adó minden tekintetben a megye önkormányzati jogai közé tartozott tehát. A megye közönsége vetette ki s elvileg fizetni tartozott a megye összes lakossága, világi és egyházi egyaránt, főnemes, nemes és jobbágy. A gyakorlatban azonban ettől az elvtől volt eltérés, mert mint a felsorolt törvénycikkek is mutatják, gyakran megtörtént az, hogy egyes birtokosok az adófizetés alól szabadulni akartak. Arra is volt eset, hogy a nemesség ezt a terhet is a jobbágy-ág vállaira igyekezett rakni, de viszont általánossá lett az a felfogás, hogy például az országgyűlési követek költségeit a nemesség maga fizesse. Az adó behajtása, hová fordításának az ellenőrzése szintén a megye közönségét illette. Minthogy pedig ez nem tartozik az országos ügyek közé, a megyék külön-külön intézkedtek benne s így idők és megyék szerint lényeges eltéréseket találunk kezelésükben. Hogy mennyire esetről-esetre intézkedtek, mutatja Bars példája, ahol 1557-ben elhatározták, hogy az alispáni dij felét, 25 forintot, valamint a többi tisztviselők egész díját, mely fejenként 12 forint volt, egyedül a nemesség fogja fizetni, ellenben az akkor kitűzött országgyűlésre választandó követek járandóságát így vetették ki: napidíjul úti és egyébb költségekül minden napra 1 forint 25 dénárt véve, ehhez a birtokos nemesek, kik szabad földön laktak, fejenkét 50 fillérrel, a hódolt földön lakók 25 fillérrel, a szabad jobbágyok kapunként 15 fillérrel, a hódolt jobbágyok pedig 7 és féllel járulandnak, kivétetvén a nagyságos urak és az esztergomi káptalan, mivel ezek személyesen mennek a diétára Itt tehát a megye lakossága fizette a házi adót, de ezzel szemben az 1773: 6 t.-c a nemességet teljesen felmenti annak fizetése alól s így ez a teher is egészen a jobbágyságra maradt Az adó kivetése többféle módon történt. Yagy úgy, amint a barsi példánál láttuk, hogy a felmerült költségek fedezésére mindenkinek meghatározott összeget kellett fizetni, vagy pedig valamely kulcs alapján vetették ki az adót. Altalánossá két adókulcs lett; az egyik a taksa, a másik a kapu. A taksa arányszám volt. Vagyis a megye meghatározta, hogy a házi költségek fedezéséhez mindenki milyen arányban tartozik járulni. Ha most valami kiadás merült fel, azt ennek az arányszámnak az alapján vetették ki és hajtották be. Ez évenként többször is megtörténhetett, a mint kiadások is többször fordulhattak elő. Az pedig, hogy a taksának hányszorosát kellett fizetni, a fedezendő összeg nagyságától függött. Az alap, a mely szerint a taksát kivetették, nemcsak megyék szerint változott, hanem ugyanabban a megyében is. Barsban például 1562-ben az osztályok, 1580-ban pedig a birtok és vagyon volt az alap. A legmagasabb fokozat, vagyis a nagybirtokosoké 10 frt-on kezdve lement 3 frt-ig ; a közép-