Református gimnázium, Miskolc, 1910

VIII. A tanulók jutalmazása és segélyezése. A) Ösztöndíjak és jutalmak. a) Az igazgatótanács a főgimnáziumi ösztöndíjakat a tanári kar javaslata alapján a következőleg osztotta ki: 1. Szalay István alapítványából, mely r< f. vallású, szegény, szorgalmas és jó erkölcsű tanulóknak adható, 200 koronát kapott Bakó Imre VIII. o. tanuló, 100 100 koronát kaptak Óváry Zoltán VIII., Ferenczy Károly és Balázs Győző VII. o. tanulók. 2. Bényei László alapítványából, mely ref. szorgalmas és jó erkölcsű tanulónak adható, 80 koronát kapott Nagy László VIII. o, tanuló. 3. Rácz Ádám alapítványából, mely szegénysorsú, jó tanuló növendék­nek adható ki, 40 koronát kapott Tóth Ferencz IV. o. tanuló. 4. Borsodmegye //. Rákóczy Ferencz emlékére tett alapítványából, mely a hazai történetben legkiválóbb eredményt feltüntető tenulónak adható, 40 koronát kapott Schwarcz Sándor VIII. o. tanuló. 5. Borsodvármegye Palóczy-alapítványából 32—32 koronát kaptak Molnár József és Kiss Sándor VII. o. tanulók. 6. Lévay József alapítványából, mely két szorgalmas, tehetséges, jó magaviseletű, jól fogalmazó növendéknek adható, 20—20 koronát kaptak Patnoky Nándor és Tóth István VII. o. tanulók. 7. Szűcs Miklós alapítványának 20 korona kamatát nyerte Tolnay Ferencz VI. o. tanuló. 8. Steinfeld Sámuel alapítványának 16 korona kamatát kapta Stern Zsigmond VIII. o. tanuló. 9. Dr. Kovács Gábor alapítványának 40 korona kamatát Darvas Iván VIII. o. tanuló nyerte el. 10 A , Naményi Karolin" alapítvány 12 korona kamata Nagy Sándor VIII. o. tanúlónak adatott ki. 11. Imre Sámuel és neje alapítványának kamatjából 8-8 koronát nyer­tek Matina András VII o. és Meskó Sándor V. o. tanúlók. 12. Az 1875-ben intézetünkben érettségi vizsgát tettek alapítványának 8 koronát tevő kamata Bojtár Géza V. o. tanúlónak adatott. 13 Csorba András alapítványának 4 korona kamatját, mely ünnepi legatióba járásban legtöbb buzgalmat mutatott tanulónak adható, nyerte Tóth Sándor VIII. o. tanuló. 14. Óváry Fodor Miklós alapítványából, mely iskolai és egyházi szol­gálatok jutalmazására fordittatik, 50 — 50 koronát kaptak Ferenczy Károly VII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom