Református gimnázium, Miskolc, 1909

Isten küldötte nekünk azt a szerencsés gondolatot, hogy Kazinczy Ferenc születésének éppen közeledő századik évfordulóját megünnepeljük. Azét a Kazinczyét, akinél többet a nemzet szellemének ébresztésére és erősbítésére talán csak maga Széchenyi István tett. Ünnepünk egyszerre országos nemzeti ünneppé emelkedett, lángra lobbantotta önérzetünket, bátorságot adott nekünk nyilván, hangosan hirdetni, hogy élünk, élni akarunk, hogy az erőszak nemcsak el nem nyomta, de erősbítette bennünk az élet ösztönét és az ellenállást. így pattant ki egy szikra a közlángolásból a mi gimnáziumunkban is és én e szikra melege mellett szólítottam életre ezt a ma ünneplő kis kört, amely azóta Kazinczy Ferenc neve alatt folytatja áldásos működését a versenytéren. T. gyülekezet! Kicsiny ez a kör, de ne kicsinyeljük értékét. A mi főbb iskoláinkban évszázadok óta virágoztak, sőt virágoznak ma is ehhez hasonló körök. Ezekben kezdették önmívelésöket, ezekben kezdették emelgetni szelleműk szárnyait először számosan olyanok, akik később a hazafias küzdelmeknek, közéletünknek, tudománynak, irodalomnak első bajnokaivá fejlődtek. Itt kezdették ők sejteni, sőt érezni, hogy a mi vallásunkkal egybe van forrva a nemzeti előhaladás, a felvilágosodás és a tudomány szeretete, azzal együtt a szabadság kiolthatatlan szeretete. Hát nem méltó-e, sőt nem szükséges-e, t. gyülekezet, hogy az ilyen körök felé mindnyájunknak részvéte meleg rokonszenvvel forduljon? Emlékezem én, t. gyülekezet, réges-régen mily népes, mily szép, mily lelkes ünnepély volt az, mikor ez a Kazinczy-kör évenként itt e szent falak között tartotta meg évzáró előadását. Mily buzdítólag hatott akkor a nagyközönség részvéte, hangos tetszésnyilvánítása, odanyújtott virágbokrétáinak özöne; mennyire emelte ez a becsvágyát tanárnak, tanítványnak egyaránt! Most az idők megváltoztak. Kevesebb lett a virág, kevesebb és ritkább lett a lelkesedés. De a mi kis körünk feladata és természete még mindig a régi, t. i. kiolthatatlan szorgalommal haladni az önmívelés felé a most már szabaddá lett versenytéren. Folytassátok hát, fiatal barátim, az ünnepelt multat szakadatlan buzgósággal. Forduljatok intézetetek felé azzal a reménnyel, hogy ti annak múltjához hívek maradtok s feladatait mindenkor híven teljesítitek. Acélozza meg lelketeket már maga ez a szép ünnepély is. Hiszen látjátok, hogy míg mi felettünk, én felettem, vége felé siet már a nagy életidő, a ti társaságtok évről-évre megújul és megifjodik a következő új nemzedékkel. Elmondhatjátok, hogy hosszú sora következik utánatok az ugyanazon dicsőségért küzdőknek. Használjátok hát ezt a nem vénülő fiatalságot okosan, gondoljátok