Református gimnázium, Miskolc, 1908
44 mult tanúságaként teljes tárgyilagossággal kijelenthetjük, hogy ezen idő alatt a tanuló ifjúság buzgalma a céllövészet tanulása iránt állandóan fokozódott, úgyszintén a tanári kar, az iskolai elöljáróság és a nagyközönség érdeklődése és elismerése az ifjúsági céllövészet iránt állandóan növekedett. Tanítványaink közül többen kerültek már a katonasághoz, ahol tisztjeik általános elismerését vívták ki maguknak, önmaguk pedig hálával gondolnak vissza az ifjúsági céllövészet üdvös intézményére. Többen vannak tanítványaink közül, kik a főiskolákon is lelkes hívei maradtak a céllövészetnek, s a legelsők közt buzgólkodnak annak gyakorlásában és népszerűsítésében. A jelen iskolai évben is, az előző évekhez hasonlóan, a Vlll-dik osztály 30 tanulója részesült a céllövészet rendszeres tanításában, heti egy órában. Az elméleti oktatás 8 órán keresztül tartott és különösebben a katonai ismétlő puska tüzetes ismertetésére, kezelésére és gondozására, a Lőutasításból pedig a legszükségesebbekre szorítkozott. Ezután megszakítás nélkül minden órán a gyutacslövészet gyakoroltatott, melyet a tanulók egész éven keresztül igen szorgalmasan végeztek s év végén igen szép előhaladást mutattak lel. A katonai rendgyakorlatok a két felső osztály tanulóinak a tornaórák keretében tanítattak. Az évzáró tornavizsgák alkalmával a VII. osztály tanulói katonai rendgyakorlatokat mutattak be szakaszban, a VIII. osztály tanulói pedig az alsóbb osztályok mellett mint oszlopvezetők alkalmaztattak. Az éles tölténynyel való gyakorlatokra,, tekintetettel az idei nagyobb díjakra, különösebb gondot fordítottunk. Éles tölténynyel összesen ötször tartottunk gyakorlatokat a katonai elemi lövőtéren, melyek mindenike előmérkőzés jellegével bírt. Az előmérkőzéseken a gyengébb lövök kiselejteztettek annyira, hogy a döntőbe csak a 15 legjobb lövő került. A döntő mérkőzés junius 2-án d. e. tartatott meg számos katonatiszt, előkelő közönség, kőztük Kubik Béla Miskolcz város és Borsodvármegye főspánja jelenlétében. Mindenik versenyző 10 lövést tett fekve 300 lépésről közönséges tancéltáblára. A versenyzők fegyelmezett komoly viselkedésükkel, valamint a puska nyugodt, biztos kezelésével a jelenlévő közönségre a legjobb benyomást tették, noha az eredményen egy kis versenyláz megállapítható. A versenyt közvetlenül megelőző napon tartott előmérkőzésen a legjobb eredmény 60. egység volt, a verseny alkalmával pedig 51, egységgel vitték el az első dijat, noha a légköri viszonyok mindkét napon egyformán normálisak voltak. Versenydijaink a következők voltak: 1. Egy Manlicher-Schönauer ismétlő hadi puska és 50 darab töltény, Szemere Miklós ajándéka. 2. Egy arany ora, a m. kir. honvédelmi minisztérium ajándéka. 3. Gáspár Ferenc : „A föld körül" című müvének 4 első kötete, Újhelyi Miklós helybeli polgár ajándéka. 4. Vörösmarty összes müvei 6 kötet. ó. Varga Ottó: „Magyarország története « 6. Egy 7 ";i„-es buldog revolver és 25 darab töltény, Szathmáry József igazgató-tanácsos ajándéka. 7. „Jókay önmagáról" cimű mű. Rendelkezésre állott még 15 darab lövészérem a m. kir. honvédelmi minisztérium ajándékából. A fenti dijakat a köyetkező tanulók nyerték el: 1. Kovács Lajos, 2. Melcer István, 3. Pongor Sándor, 4. Koller Ferenc, 5. Wagner Leo, 6. Frankfurter Imre, 7. Jackó Emil. Ezek mindenike lövész-érmet is kapott. Lövészérmet kapott ezeken kívül a döntő versenyben résztvett 8 tanuló, Koller Ferenc az év folyamán tanúsított kiváló szorgalmáért és előmeneteléért a rendes dijon kívül a céllövészet vezetőjének ajándékából egy gyalogsági