Református gimnázium, Miskolc, 1902

10 is élvezett abban a reményben, hogy az olasz föld enyhe levegője hátha felfogja frissíteni megrongált idegeit, . . . azonban mind hasztalan volt, nem használt neki többé nejének önfeláldozó ápolgatása sem, ez iskolai év elején még próbálkozott egy egy órát megtartani, de maga belátta, a mit mi már régen sajnálattal vettünk észre, hogy meggyengült erejével nem lesz képes a tanításnak az egész emberi erőt kívánó, fáradtságos munkáját tovább teljesíteni. így helyettesitettük őt — saját belenyugvása mellett az igazgató-tanács engedélyével egy újonnan hívott helyettes tanártársunkkal, biztatgatva, hogy egy év alatt majd csak újra erőhöz jut, de ő tisztában volt veszélyes helyzetével, elrendelt maga körül mindent, mint a ki tudja, hogy nagy útra indul, önmegadással várta a kikerülhetetlent és ápr. 28-án 44 éves korában örök álomra hunyta be szemeit. Legyen köztünk áldott az ő emléke, mint oly szeretett kartársunké, a ki ez intézet virágzásának, a tanári testület jóléte emelésének mindig a leglelkesebb szószólója, az igazságnak gyakran ridegnek látszó, de mindig hű követője, barátainak szives jóakarója volt.