Református gimnázium, Miskolc, 1901

- 45 leggyengébb része is, az „Odipus" semmivel sem mozoa; nagyobb mértékben a személyeskedés terén, mint a „Gabel", egyáltalán nem rikítóbban personalis jellegű, mint az. De ettó'l eltekintve, az „Odipus"-hoz fűzött „Nachschrift an die Romantiker", oly kétségbevonhatatlan argumentumokkal szolgál, hogy —-, legalább én előttem, — Platen a személyes szatira vádját illetőleg egészen tisztázottnak látszik. A költő, ki az V. f.-ban a „Verstand" szájából e szavakat harsogja a hallani nem akarók fülébe Nimmermannról: „Alléin gesalbt ziim Stollvortreter hab' ich dicli Der ganzon tollen Dichterüngsgenossensehaft, Die auf dem Hackbrett Fiebertráume iihantasiert Und unsero deutsche Holden*pi'ache ganz entweiht; Ja, gleich wie Nero wiinscht' ich ouch nur ein Geliirn, Darch einen einzigen Witzhiob zu spalten es, üm aller Welt zu zeigen eino taube Nuss stb., a „Nachschrift" ban, a gyöngébbek kedvéért a „jambusok sánta kovácsához", annak az időnek maradékához, a mely hihetőleg most ezután már elmúlt", directe odafordul és záradékul ezt mondja : „Volkstümlich nennen sie dich; drura börtest du wohl, wie's schoint, Dass auf die Siicke man schliigt, indes man den Esel meint? Ich muss, damit sich dabei beruhige dein Geschmack, Gestehn dir, dass du alléin ira obigen Fali der Sack 1" Az „Odipus" nem a személyes boszú kicsinyes replikája, hanem Platennek a tiszta költészet szent nevében, magasztos érdekében megizent és nemes lelkesedéssel végi^harczolt irtóháborúja minden irodalmi gyatraság, de főként a romantikus drámaírók természetellenes, ízléstelen korcsszülöttei ellen. A csapásokat Immermannra méri. Neki is szóinak, mint romantikusnak, de nem egyedül neki. Benne és általa sújtja azokat, a kiknek képviselőjévé őt avatta. így édes-keveset számit aztán, hogy az, amit Immermannra mond, vagy általa mondott, mindenben, a legkisebb részletekben is megfelel-e a teljes valóságnak. A főkellék csak az, hogy általánosságban Immermann költészetével, illetve ennek jellemvonásaival homlokegyenest ellenkezőket ne állítson s ez — nem is történt meg! A vigjáték e fajtája, tükre ugyan az életnek, de hiteles kútfő gyanánt sohasem fog szerepelni. Tükre az életnek, mondom, de homorú vagy domború tükre, mely a czél érdekében megengedi, előidézi a torzítást, túlzást, sőt még az ártatlan ráfogást is. Más kérdés azután az, vájjon Platen elég körültekintéssel, tapintattal, igazsággal, egy szóval szerencsésen járt-e el, midőn Immermant tette a romantikusok typusává. Erre határozottan tagadólag kell felelnünk. Választása nem volt szerencsés, főleg azért, a mire Heine is utal „Reisebilder"-jében, mert Immermaunt és költészetét nem ismerte eléggé, nem tanulmányozta kellőleg: „leh habe nichts von ihm gelesen, als (Jardenio und Celinde", vallja be önmaga 1828. jan. 11-én Schwabnak irott levelében. Igaz ugyan, hogy ez a képtelen dráma vértől csurgó jeleneteivel, főleg valóságos testi undort keltő báj-ital scenájával bizonyos tekintetben valóságos mintaképe a romantikus drámáknak, de mégis mindenképen kevés arra, hogy kellő alapot szolgáltasson egy rendkívül tevékeny költő hibáinak, gyengeségeinek vagy kiválóságainak, dicséretre érdemes sajátságainak tárgyilagos megbirálásához Mintha Platen maga is érezte volna ennek igazságát! Talán azért kérte barátját, Fuggert, hogy tudósítsa őt Immermann drámai munkásságáról részletesebben.