Református gimnázium, Miskolc, 1900
40 kaput csináltak a nagybányai gimnázium versenyző csapatával szemben anélkül, hogy az ellenfelek egyetlen egyszer betudták volna a labdát a miskolcziak kapuján hajítani, úgy hogy a versenybíró nem is tartotta ki velők a kiszabott 15 perczet, minthogy e jeles játékban való kitünőségök e 10 perez alatt is fényesen beigazoltatott. A játékban részt vett tiz tanuló egyenként — a szabályok értelmében — bronzérmet nyert. Itt emiithetem meg azt is, hogy az Uránia tudományos szinház városunkban kétszer rendezett ifjúsági előadásokat, melyeket tanulóságunk tömegesen látogatott, szinre hozta: Spanyolország, Velencze, A felhők, a vas^ A XIX. század, Amerika sok okulást, nagy gyönyörködést okozó szellemes és jól elrendezett képeit, a bámulatos mozgó fényképeket, melyek mint élő tapasztalatok s utazások eredményei hatottak mindnyájunkra, növendékeink figyelmét megragadták, gyönyörködtették. A távoli tájékok, műremekek, népek látása és kényelmes szemlélése, mély benyomást tesz a tanulni ós tapasztalni vágyó lélekre, ugy hogy igazán hála és köszönet illeti meg a borsodmiskolczi közművelődési egyletet, mely ezen közvetlenül oktató, hatalmas erővel ható intézmény gyönyörűségeit városunk és közelebbről tanintézetünk ifjúságának is szives volt megszerezni. Adományok a tanintézet czéljaira. Hálával emlékezünk meg az iskolai óv végén azokról, a kik iskolánk egyik, vagy másik humánus czélú intézményének fejlesztéséhez kegyes adományaikkal járulni szívesek voltak. A miskolczi takarékpénztár 400 koronát adott a tápintézetben két tanuló eltartására; a miskolczi takarékegylet 200 koronát csatolt hatodik részletül a millenium alkalmából alapított ingyenes tápintézeti helye tőkéjéhez. A borsod-miskolczi hitelbank 100 koronával gyarapitotta az ifj. segélyegyletnél eddig tett alapítványát; a borsod-megyei takarékpénztár újra 20 koronát adott segély egyletünknek. Ugyancsak segélyegyletünk alapitó tagjai lettek ez évben Ferenczy Károly könyvkereskedő 50 koronával, László Adolf könyvkereskedő 50 koronával, Verő Izsó könyvkereskedő 50 koronával, Kardos József könyvkereskedő 50 koronával, a borsodmiskolczi gőzmalom 50 koronával és a m. csáthi ev. ref. egyház 50 koronával. Ezen pénzsegélyeken kívül báró Vay Elemér főispán úr a magyar gazdák könyvével, Kun Kálmán igazgató tanácsos úr egy régibb értékes könyvvel, Szabolcs vármegye saját monographiájával, Szathmáry József megyei árvagyám, egyháztanácsos úr több régi könyvvel, a nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi minisztérium az osztrák-magyar Monarchia írásban és képben cz. vállalat Bosznia és Herczegovina kötetével gyarapították könyvtárunkat. Küldött