Református gimnázium, Miskolc, 1900

29 mondja 11. aphorismájában. fcs ennek a legfőbb kötelességnek becsületes betöltése, a lehetőleg sokoldalú műveltség után való szinte lázas törekvés, képezi életének főjellemvonását. Jóformán páratlanúl álló nyelvismerete előtt, — 12 nyelvet beszélt! — a világirodalom összes antikés modern kincsei feltárúltak. Bele is mélyedt valamennyinek a tanulmányozásába, bennük és általuk élt jóformán, miközben észrevétlenül, a nélkül, hogy akár az egyikhez, akár a másikhoz, mint követendő mintaképhez szegődött volna, lépésről-lépésre, egyre jobban kezdte önállóságát velők szemben veszíteni. Egyénisége mindjobban absorbealódott, Költői individualitása a sok oldalról jövő ellentétes irányú befolyás nyűge alatt csak elkorcsosúlva fejlődhetett. Az általános vonások háttérbe szorították a specifikus-egyénieket és költészete észrevétlenül és akaratlanul „Universal-Poesie-vé lett. a melyben szerinte is, mint Schlegel szerint, ..Religion, Kunst und Wissenschaft in einander ubergehen" (1. „Aphorismen- 9. sz.) ,,Aphorismen"-jeiben olvasható tőríllmetszett romantikus elvei a művészet, közelebbről a költészet lényegéről, — pl. ,,I)ie höchste Aufgabe der Kunst ist. nicht das Genie zu zeigen, sondern vielmehr hinter der Kunst selbst zu verbergen," vagy: „Alles Stümperhafte ist individuell und bei jeder Stümperhaftigkeit im Éinzelnen eines Kunstwerkes tritt das Individuum hervor. Die Vollendung der Eorm hingegen ist die höchste Selbstverleugnung des Künstlers" stb. — hiven tükröződnek vissza költészetéből, mely nem egyébb, mint valóságos „Selbstverleugnung,-' az egyéninek eltakarása, hiánya, egyéni érzelmeknek tompított visszhangja. Olyan benyomást tesz, mintha utánzat lenne, jóllehet távolról sem az. Ily értelemben Ítélkezett Goethe is Platenről Eckermannal folytatott beszélgetése közben : „Ich zweiHe keineswegs an Platens sehr tüchtigen Charakter. alléin das kommt, wahrscheinlich aus einer abweichenden Kunstansicht, hier nicht zur Erscheinung" (1824. _ márcz. 30. hétfő.) Évek során át soha nem lankadó szorgalommal, ideges nyugtalansággal folytatott próbálgatásai és gyakorlatai egyrészt a kifejezésbeli készséghez juttatták és a nyelv páratlan mesterévé avatták, másrészt rendkívül finom, a remekművek szemléletén nevelt formaérzékével bámulatos ügyességgel a legnagyobb metrikai nehézségeket játszi könnyűséggel tudta legyőzni. így sarjadtak fel lassanként, kimutatható idegen befolyástól függetlenül, egyéniségéből, külső, de főként belső életének tényezőiből és ezeknek amazokhoz való viszonyaiból mint talajban gyökerezve, mindazon tulajdonságok, melyek alkotásaira a romantikának félreismerhetetlen bélyegét nyomták rá. így jutott el Platen odáig, hogy 1821 bői való „Das romantisclie Drama" szonettjében a romantikus stilust lelkesen üdvözölte és a porosz Heyden Erigyest (1789—1851.) ..Renata'-jáért egyik másik költeményében Dante, Shakespeare, Calderon, Goethe és Schiller fölé emelte. A romantikust árulják el első sorban drámái és pedig ezeknek már a tárgyai is. Látjuk ugyanis, hogy a történet közel, vagy régmúlt eseményeinek közvetetleniil kínálkozó és teljesen sohasem meddő talaja helyett, fantasztikus, tehát sohasem létezett, vagy legalább is idegen, tőle és tőlünk egyaránt távoleső és épen azért többé-kevésbbé ismeretlen tárgyak felé fordul. Feldolgoz vallási problémákat („Sieg der Glaubigen"), meséket („Der glaserne Pantoffel"), mondákat, vagy középkori lovaghistoriákat („Der Schatz des Rhampsinit", — „Berengar", — Thurm mit sieben Pforten", — „Treue um Treue"), mind-mind olyan tárgyak, a melyekről a „Der glaserne Pantoffel" prológusában maga mondja, „die nur zu milden, leisen Schwingungen die Seele stimmen." Tökéletesen megfelelnek a romantikusok ízlésének, melyet