Református gimnázium, Miskolc, 1900
23 fogásával, amelylyel az őröket kijátsza és a király bámulatát felébreszti, a szerencsés kifejlet útját egyengeti, mely azután a főhős éleseszűségének és bátorságának végső, nehéz próbája után az V. felv. ban tényleg bekövetkezik. A darab konstrukcziója ennélfogva tiszta, áttekinthető és a motívumok, eltekintve attól, hogy utoljára bárminő kiváló szellemi tehetségekkel és természetes jótulajdonokkai van is Siuf felruházva, mégis csak tolvaj s ennélfogva mégis csak mindenképen különös, hogy a király a nubiai herczeget, ki igaz, hogy Siuf mellett nevetségesen gyámoltalan alak, mellőzve annak adja leányának kezét, — eléggé valószínűek, természetesek, főleg ha szem előtt nem tévesztjük, hogy a darab szintere Memphis ! Némely részletei pedig, a minők pl. a III. felv.-ban a testvérek jelenete a kincstárban, vagy a IV. felv.-ban az őrök scenája, igazán már gyakorlott művészi kézre vallanak. Az egyes alakok rajzának szempontjából is az előzőleg megbeszélt drámáknál jobbat alkotott Platen. Itt már valódi, tetteikben nyilatkozó jellemekkel talalkozunk. Névszerint sikerült a költőnek az élczelődéseiben és egyligyűségében komikus Kasparnak, kinek szellemi tulajdonait már neve is elárulja, alakja mellett Bliomberis személyében talpig, jellemében komikus alakot teremtenie. Ilhampsinit találóan igy jellemzi őt: „Er ist eine launige Grille der Natúr". Azon jellemek közül való, kik pl. Shakespeare Falstaffjával 1) ellentétben, magok nem tudják, hogy nevetségesek, de mivel a nézők látják az ellentétet köztök és a rendes emberek közt, kaczagnak rajtok. Véget nem érő syllogismusokba, a dolgok causalis viszonyainak keresésébe, zavarodva; túlhajtott ideális világnézetével, a melyből kifolyólag pl. a világ kincsei* hitványságnak tekinti és a hóditó hadviselést moralba ütköző dolognak bélyegzi; tetteinek és gondolatainak kifejezési módjával állandóan a hetedik égben járÉrzelgős, holdkóros, köznapiságon túlemelkedni iparkodó, platonikus szerelme; agyréme, hogy ő egy félreismert költő-genie, csak fokozzák a jellemének alapvonásai által keltett komikus hatást. Hogy szolgájának előadásokat tart a finom modorról és illemről, fogságában Senecat olvassa és börtönének falait teleírja szonettekkel, melyeket meggyőződése szerint a hálásabb utókor bámulattal fog egykoron olvasni : ,.Euch w'rd entzückt die Kiinftige Welt begaffen'', jóizű kaczajt fakasztanak ajkunkon. Dióra typikus női alak. Jelleme ezen egy szóban foglalható össze : szerelem. Szerelmében csak érezni tud, de nem gondolkozni. Szive vonzalmában nem ismeri sem a születés, sem a rang korlátjait. Azzal sem törődik, hogy Siuf végre még is csak börtönre való tolvaj. Csak azt érzi és tudja, hogy Siufot szereti és hogy a viszontszerelemben boldog. Szóról szóra ráillik Barinissának, a Diorat gyengéden szerető, szellemes játszótársnőnek dala : Wie wohl mein Scliatz ein arger Wicht, Ein Riiuber ist, ein Dieb, So hab' ioh docli sein Angesicht Yor allén andern lieb ! Er raubt fiir mick, er kámpft, er ficlit, Darum hab' ich ihn so lieb, Und war' er zehenmal ein Wicht Und hundertmal ein Dieb! (III. felv ) ') „IV. Henrik" és „A windsori vig nők" czimű drámákban a lovag torzképe. Nagy evő ós ivó, mindenféle hóbort feltalálója, szájk' :s, kűtlen gyáva, élezés és szenvelgő, sokszor kétértelmű, arczát an, hazug, köpönyegforgató és mégis erényre hivatkozik.
