Református gimnázium, Miskolc, 1899

III. Óh mert megsegített.! ! Ott az ős Avas tövében az elhagyott régi hajlék mellett emelkedik a tudomány uj diszes csarnoka. Együtt múlt ós jövő, remény s emlékezet! Es mi, a jelenkor gyermekei, itt állunk a múlt és jövő között s úgy tetszik nekünk, mintha ebben az ünnepélyes pillanatban újra hallanók azt a régi igazságot, hogy a mely nemzedék nem becsüli meg a múltat, nem érdemli meg a jövőt Emlékezzünk tehát először is hálás kegyelettel a múltról s ebben az elődök érdemeiről s aztán szóljunk a jövőről s ebben az utódok kötelességeiről. Mig ezt tenni megkisérlem, kérlek: ajándékozzatok meg szives figyelmetekkel. I. Tanintézetünknek K. H. nagy, tisztes múltja van. Közel negyedfélszáz év óta áll fenn. Egyik szülöttje volt ez is, mint sok társa széles e hazában a XVI-ik századbeli reformátiónak, abból az időből, midőn Miksa király alatt fénykorát élte hazánkban a hitújítás. Nem czélom ez alkalommal felsorolni a reformátiónak összes áldásait, — de azt igenis hangsúlyoznom kell, hogy a lelkiismereti szabadság ezen győzedelmes harcza —- mint más országokban, úgy hazánkban is nemcsak az egyházi és hitéletnek, hanem a tanítás, a nevelés szent ügyének is újabb és hatalmasai)!) lendületet adott. Igenis a protestáns egyházak, a mint visszatértek a hit egyedüli s igaz forrásához, a szentíráshoz, ennek szellemétől ihletve, kétszeres buzgalommal fogtak hozzá a felvilágosodás ápolásához. A bibliából vették a jelszót: Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes ! S e jelszóra a templomok mellett egymásután emelkedtek az iskolák, melyek aztán az egyháznak veteményes kertjeivé lettek. Igen, az iskolák nevelték az egyházaknak azon lelkes férfiakat, a kik vallásukért, ennek igazaiért készek voltak minden áldozatra s a kik még az üldözés viharaiban is fentarták á reményt az igaz ügy végdiadalában ! íme ker. társaim! igy jött létre s ilyen magasztos missiót teljesített eleitől fogva a mi tanintézetünk is. Alapításánál, további fen tartásánál, fokozatos fejlesztésénél, jó és rosz napokban egyaránt ott állottak mellette a lelkes elő dök, — hordogatva hozzá a gazdagok aranyaikat, a szegények filléreiket mind-mind egy szívvel-lélekkel. Legyen áldott emlékezetük, hogy áldozatkészségükkel, forró szerelmükkel újabb és újabb erőt kölcsönöztek ennek a tovább haladásra s nem engedték soha kitörölni nevét a nemzeti élet és művelődés tényezői közül. Nem, még akkor sem, midőn „megnehezült az idők viharos járása felettünk !'• Mert volt idő és pedig nem egyszer, midőn egyházunkkal együtt iskolánk felett is elborúlt a látóhatár. De mint a nagy nemzeti