Református gimnázium, Miskolc, 1898

- 18 ­ez évben például 35 tanulónak mintegy 745 frtot, de mindezen apró segélyek a városban uralkodó nagy drágaság mellett el­enyésző csekélységek más tanintézetek hatalmas öszöndijai, internátusi intézményei és tápintézete mellett, ép ezért újra meg újra kénytelenek vagyunk esdő szavunkat felemelni a nagy közönséghez, hogy a szegény tanulók segélyezése ügyét vegye hathatós pártfogása alá, ösztöndijak, segélyegyleti alapítványok által tegye nevét örökké áldásossá és maradandóvá e tan­intézetben. A mi a tanintézet részére befolyt adományokat illeti, legnagyobb segítőnk bizonyára a magyar állam, mely ez évre a fennálló se­gélyszerződésből kifolyólag 13000 frtot adott tanintézetünk folyó költségeire. Az adakozók közt első helyen áll a miskolczi takarék­pénztár, melynek, igazgatósága ez évben is 200 frtot volt szíves a tanintézet czéljára adományozni, jelenleg azon kikötéssel, hogy ezen összegből, mint a takarékpénztár alapítványából a jövő iskolai évben tápintézetünkben két uj ingyenes hely töltessék be, s az esetleg fenmaradó összeg külön könyvön, mint az adományozó takarékpénztár alapítványa tőkésittesse'k. A mis­kolczi takarékegylet a rnillenium alkalmából megszavazott alapít­ványának negyedik részletéül 100 frtot adott. A borsod-miskolcz hitelbank segélyegyletünk részére tett nemes adományait ez év­ben is 50 frttal gyarapította; a borsodmegyei takarékpénztár szintén 10 frtot adott ugyanezen czélra. Böck János ur, az orsz. földtani intézet igazgatója Budapesten, 120 drb. kőzet­gyüjteményt, dr. Kocb Antal, budapesti egyetemi tanár ásvány­tani könyvét, dr. Szádeczky Gyula, a kolozsvári egyetem ás­ványtani intézetének igazgatója, egyetemi tanár 45 drb. ásványt, az orsz. statisztikai hivatal 7 drb. kiadványát, Kiss Lajos ref. főgimn. tanár a saját illusztráczióival ellátott 10 drb. ifj. iratot, Lévay József borsodra, nyug. alispán ur Tompa Mihály több kéziratát, 12 k. Vasárnapi és pol. újdonságot, Pázmány P. praedicatióit; br. Va} T Béla, a főrendiház alelnöke a Lévay J. által irt, br. Vay Miklós emlékének szentelt érdekes könyvet, dr. Markó László ur aesopusi meséinek díszpéldányát, Géressy Kálmán főigazgató ur a debreczeni színészet 100 éves történe­tét, Füredi Róbert éremgyüjtő Budapestről 100 drbot megha­ladó bizánci, román, erdély fejedelemség! pénzt küldött pénz­gyüjteményünk részére. Ugyancsak ez év folyamán értesültünk, hogy Vendéghy G. gagybátori birtokos 38 frt 50 krra becsült könyvet hagyott könyvtárunkra, úgyszintén Czukor József miskolczi lakos vég­rendeletileg 50 frtot hagyott intézetünk alapjára, ezen kegyes

Next

/
Oldalképek
Tartalom