Református gimnázium, Miskolc, 1896
24 magát fentartani, ha az 1883. XXX. t.-cz. értelmében államsegélyt nem vett volna igénybe. Ezen segélyre vonatkozó szerződésünket — hála istennek — a vallás és közokt. miniszter úr 1896. nov. 18-án megerősítette, azonban az 15,000 írt évi segélyben megállapított összeget, melyből jelenleg 11,000 frtot kapunk, csak fokozatosan az országgyűlés által leendő megszavazás arányában fogja 15,000 frtig felemelni. Hálás köszönettel említjük fel, hogy a 11,000 frtot 1897. ápr. 24-én már a jövő iskolai évre is utalványozni kegyeskedett. Az uj iskola építésére kért és megadott 80,000 frt államsegélyből ez ideig 38,000 frt utalványoztatok ki. A hátralevő 42,000 frtra nézve pedig f. é. máj. 14-én 25,661. sz. a. kelt rendeletével felhatalmazta a nm. vallás és közoktatásügyi minisztérium tanintézetünk elöljáróságát, hogy akár a Magyar Jelzálog Hitelbanknál, akár a Kereskedelmi Banknál, akár más hazai pénzintézetnél hosszabb lejáratú törlesztéses kölcsönt köthessen, a melynek úgy kamatait, mint tőketörlesztési részleteit a vallás és közokt. kormány fogja az országgyűlés megszavazása szerint évről-évre teljes törléséig fizetni. Ujabb adományokat tettek ez évben tanintézetünk részére: Bizony Akos igazgató-tanácsi elnök és I)r. Rácz György igazgató-tanácsos és pénztárnok, a kik az iskola építés alkalmából felmerült díszítési munkálatokra 75—75 frtot voltak kegyesek adományozni. A miskolczi takarékpénztár, mint 1864. évtől óta minden évben, most is adott a főgimnázium tőkéjének gyarapítására 200 frtot, a miskolczi takarékegylet a tápintézetre 100 frtot, a múlt évben általa alapított ezredévi alapítvány második részletéül, a borsod-miskolczi hitelbank a segély egyletre 50 frtot, Lánczy Leó és Szemere Attila országgyűlési képviselők, Lichtenstein József és Dr. Szabó Gyula kir. tanácsos 25—25 frtot és mások számosan kisebb adományokat. (Lásd a segély egylet és tápintézetnél.) A Lampel R. (Wodíaner és fiai) budapesti könyvkiadó czég az újonnan bevett iskolai kézikönyvekből 50 dbot, a Singer és Wolfner czég 6 drbot küldött segélyegyletünknek, ugyancsak Lampel R. czég 5 db jutalom-könyvet, Ferenczi helybeli könyvkereskedő czég 4 db jutalom-könyvet volt szíves küldeni. Dr. Gönczv Adolf szikszói orvos úr annak emlékére, ho<>'v 1877-ben főgimnáziumunkban tett érettségi vizsgát, 10 frtot küldött a mathematikában kitűnő legjobb tanulónak. Lévay József nyug. alispán, a vaskoronarend tagja, igazgatótanácsos úr egy szép levél kíséretében „addig is, inig egykor összes könyveivel a gimnázium könytárát gyarapithatná", a Magyarországi Rendeletek Tárának teljes gyűjteményét 1867-től bezárólag 1893-ig 47 nagy kötetben, díszes kötésben volt kegyes könyvtárunknak adományozni.