Református gimnázium, Miskolc, 1895

5 Mint családfő, példaképe minden családapának, övéiért minden áldozatra kész, komoly, gondos, fáradhatatlan, ki gyermekeit a leggondosabban nevelte, taníttatta; mint ember kissé zárkózott, nem könnyen barátkozó, talán sokak előtt lúlkomoly is volt, de a kiket szeretett, azok iránt hű vonzalommal viseltető; mások iránt udvarias, a sértést vagy czélzó tréfákat kerülő, de ha felszólították, véleményét nyiltan, kíméletesen kimondó, inkább csendes, szemlélődni kivánó egyéniség volt, szerepelni nem kivánt, de ha a közbizalom arra felszólította, feladatának emberül megfelelt. Méltó tehát a gyász és tájdalom, melyet elhunyta felett legközelebbről szerető családja, özvegy neje, orvos fia és két leánya, továbbá tanári karunk és a társadalom érez. Bár élete vége felé, a több év óta emésztő kór ellenében csak rendkívüli önmegtartóztatása, mérsékletessége, óvakodása és kötelességei teljesítésének vaskövetkezetességgel végrehajtása tartotta fenn és megrendült egészségi állapota következtében gondolt is a nyugalomba vonulásra, de hogy a végső calastropha ily gyorsan bekövetkezzék, sem ő, sem mi nem gondoltuk. Még február 21-én megtartotta tanításait, s másnap, midőn rosszul érezte magát, az igazgatóhoz intézett levelében kisebb mérvű meghűlésről panaszkodva kérte, hogy óráit pár napig helyettesítsük, a betegség azonban — bármennyire igyekezett fellenni — ágyba fektette, a honnan nem kelt többé fel soha. Most immár alszik csendes hant alatt. Kikísértük őt is az ős avasi temető ezreket eltakart hantjai közé, az őt ismert, becsült emberek nagy részvéte mellett. Letettük őt is az anyaföld ölébe, a hová annyian elmentek előtte, a hová mindannyian elmegyünk utána. A kötelességeit mindhalálig híven teljesítő tanárt, a jó példájával mindig előttünk járó, szeretett kartárs sokat szenvedett testét eltakarta előlünk a temető, helyét más fogja betölteni, de nemesen, becsülettel végzett munkájának hatása igen sokáig élni fog. Legyen is áldott az emberiség művelődése érdekében oly hosszú időn keresztül szép eredménynyel fáradozott, embertársaitól köztisztelettel, kartársaitól szeretettel körülvett tanár emlékezete; elhunytán érzett fájdalmunkat enyhítse az a tudat, hogy bár a munkában kidőlt bajnokok sorát a természet örök törvénye szerint más és más váltja fel, de az emberiség örök javáért folytatott küzdelem eredménye nem semmisülhet meg, a szellemi haszon, mely fáradozásaik után örökségül marad reánk, közkincsünk tárházát gyarapítja, az elfáradt és pihenni tért munkások emlékét pedig kegyelettel őrzi és tisztelettel emlegeti a hálás maradék! Legyen közöttünk maradandó az ő áldott emléke is ! Dr. Kovács Gábor.