Református gimnázium, Miskolc, 1885

12 örvendetes jutalomnak részeseivé lesznek azok, akik a reájok bizott tálentumot gyümölcsözőleg forgatták. A nyugvó helyeket jelező márványoszlopokat az idők vasfoga fölemészti, de az emberi hálás szivbe vésett emlékszobor daczol a romboló idők hatalmával, s az enyészet törvénye nem vesz erőt rajta, mert a kegyfelet oltárán a jótékonyság szivmelegitő lángja Vesta-tűzként kiolthatlanul lobog. Lehet-e nemesebb czél, melyért egy halandó az éjjelt is nappallá teszi, mint hevülni, munkálkodni azon tudományos intézetek jövőjének érdekében, a melyek elutasithatlan kötelessége a nemzet fiaiban támaszokat állítani s azon eszméket hirdetni, amelyek nélkül az ember a szeszélyes sors játéka, egy tehetetlen báb, mely minden véletlen benyomásnak enged. Mai kegyeletünk alakja a kötelesség hű teljesítésében kereste az erényt; szerény, kegyes, erényes iparkodott lenni, nem látszani; örült az örvendezőkkel, sirt a siránkozókkal. Elébb saját anyagi helyzetét emberi erőt felülmúló kitartással igyekezett fejleszteni, mielőtt másoknak áldástterjesztő jobbját segélyre nyújtotta volna. Virrasztva az élet gondjai közt látta őt az éi, munkás tevékenységben az ébredező hajnal. Kettős dicskoszorú övedzi azok halántékát, a kik a gátló körülmények daczára magokat önfeláldozó emberszeretetök által tették kitűnőkké. Homlokveriték között egyengetni azon ösvényt, melyen majdan egy boldogabb kor hajnala derengeni fog, melyen az értelmi felvilágosodás a tökélyesbülés felé biztos léptekkel haladhat, csakis kimagasló fönkelt szellemek tulajdona; kiválóan napjainkban, mivel a nagymérvű tért hóditó önszeretet korcsszülöttje, a durva anyagiasság a nemesebb érzelmek gyenge hajtásait kifejlődésükben gátolja s elöli. Mig az emberiség nagyobbrésze összes erejét arra pazarolja: hogy a kényelem puha párnáján fáradságának gyümölcsét osztatlanul élvezze, hogy a fény és pompa közt kéjelegjen, hogy a léha hízelgők seregétől bámultassék: azalatt megboldogult férfiú távol a világ za-