Katolikus gimnázium, Miskolc, 1942

7 az esti sötétségben halálra gázolta, egy rendkívül, érdekes és értékes földi élet megszűnésének lett okozója. Ez az élet a 71. évében is az elmúlás órájáig is lobogó fénnyel világított és melegített nemcsak családjának szűkebb körén belül, hanem messze azon túl barátai és ismerősei ezreinek is. (Jazdag életének minden kincsét bőkezűséggel osztogatta, ezérl lett az egész város Imre bácsija, s ezért kisérte utolsó útjára oly sokaknak rajongó tisztelete s hálája. Mélységesen átérzett hivatásszeretete, nagy tudása és különösen a betegségek felismerésében híressé váll éleslátása, rendületlen kötelességteljesítése, önfeláldozó buzgalma, a szegények gyámolítása, megingathatatlan hite a gyógyítás lehetőségében, ebből fakadó egészen kivételes vigasztaló ereje és lelkének soha el nem homályosítható derűje voltak azok a kincsek, melyekkel gyógyította elsősorban betegeit, de aztán bárkit is, akit a sors kedvezése a közelébe vitt. Az ilyen egyéniség született nevelő marad akkor is, hu véletlenül más pályán igyekszik is megtalálni létfeltételeit. Pfliegler Imre dr ezért lett intézetünk egészségtantanára, s ezért lett iskolánknak mindvégig leglelkesebb barátja. Csakis így lehet megérteni, hogy szinte minden percét igénylő hivatalos elfoglaltsága, nagyon kitér jedt magánorvosi prakszisa és igen széleskörű közéleti tevékenysége mellett szívesen végezte iskolai teendőit is. Jól tudta, hogy itt nem ju talmazza fáradozását nagy kitüntetés, vagy bőséges jövedelem, mégis tanított buzgón, szívvel, igazán, mert úgy érezte, nincs szebb hivatás, mint az örök igazságok magvait szeretettel elültetni és terebélyes fává növelni mások lelkében. Xem leckéket tanított az elmélet elvont felületén, hanem gyakorlati ismeretekre törekedett ránevelni az ifjúságot, hogy mint lehet megőrizni, fokozni a test épségét, erejét és mint lehet és kell a test minden képességét a jellemes, a magasabbrendű ember kialakítására felhasználni. A leg szentebb ideálokba vetett rendíthetetlen hite, azok áldozatos szolgálata és lelkének soha meg nem háborítható derűs nyugalma anynyi éven át a tanulok ezreinek látását tették világosabbá, lelkét gazdagabbá. Vérbeli nevelő volt, örökifjú barátja az ifjúságnak, melegszívű kartársa minden tanárnak és végig hű fia az iskolának Életkedve és emberszeretete bizonyára itt tartotta volna mé^ köztünk sokáig, ha szabad választást engedett volna neki a Gondviselés. De így is nyugodtan távozhatott, mert a „girákkal", melyeket születésekor tett útitarisznyájába az Úr, úgy gazdálkodott, hogy