Katolikus gimnázium, Miskolc, 1939

47 de büszke szeretettel is tekintenek ujságjukra, az intézet ifjúságának immár hétesztendős közlönyére, fiatal magyar és keresztény tükrére. Ha akarunk még lenni valakik, mi magyarok, akkor csak ifjúsá­gunk önzetlen lelkesedése lehet azzá. Hogy a mi ifjúságunk nem ma­rad ki azok közül, akik szívüket, vérüket, eszüket, munkájukat hozzák áldozatul népünk felemelésére, azt kicsi lapunk beszédesen bizonyítja. Az egyáltalán nem sugalmazott cikkeknek, verseknek és képeknek ez a gondolat a tengelye, gravitációs középpontja: e körül keringenek, ez élteti őket. Főképen) a magyar falu problémái, a falu népének föleme­lése foglalkoztatja ifjainkat. Élessze az Isten lelkesedésüket, hogy láng­gal lobogjon férfikorukban is, amikor tenni tudnak. Dicsérnünk kell munkatársainkat s az öregszerkesztő dicsérettel mond köszönetet ifjú társának, Matesz István maturandusnak, és a pénztárosnak, Bánky Gyulának. Kemény munka volt mind a kettőjüké. Az ifjú szerkesztő mindvégig maga intézte a nyomdával kapcsolatos teendőket is, mindenki 1 teljes megelégedésére. Segítse a jó Isten, áldja meg pályaválasztását. i Köszönet illeti Mankher Gyurkát, képeink fő-faragóját, aki már •egy ifjú metsző-generációt kezd nevelni lapunknak. (Az írók, költők ne­vét nem említjük itten: bizonyára a jó szülők nagy része is ismeri írá­saikat, mert nem ititok, hogy lelkes olvasóink vannak a szülők körében. A Fráter ezidén is tudott osztogatni szép ajándék-könyveket rejt­vényfejtés és írói tevékenység díjába („nem dolgoz-unk a Fáternek biába!"). Ilyenformán a legszebb reménnyel indulunk az új esztendő­nek: ennek a nagy esztendőnek, a világválságot talán megoldó évnek. A magyar sors is függhet a nagy események eldőltétől; imánk támo­gassa nemzetünk küzdelmét. A Fráter a jövőben is az lesz, aki volt: & Fráter-ifjúság szava, szíve. Csak az öregszerkesztő búcsúzik el tőle, mert a parancs másfelé szólítja. Szerkesztői tollát átadja fiatal erőnek, s ismerve ezt az erőt, nyugodtan búcsúzik hét éves működése terétől és népétől. Fiúk, ne hagyjátok el a Fráter lobogóját! Készüljetek keményen, a Fráter baráz­dáit szántogatva, a magyar jövő földjének megmunkálására. Szántsatok, vessetek, hogy arathassatok, Ti és az eljövendő ma­gyarok milliói. Isten veletek! Komán Andor, obsitos öregszerkesztő. Intézeti sportkör. A miskolci tankerülethez tartozó 43. szám alatt igazolt „Fráter György Sportkör" 1939. szeptember hó 14-én alakult meg. (Tiszteletbeli elnök: Zelenka Árpád igazgató. Vezetőtanárok: Pod-

Next

/
Oldalképek
Tartalom