Katolikus gimnázium, Miskolc, 1939
49 Szarvasházán, nem messze a 716-osok táborától száltunk táborba, hogy a Kárpátok gyönyörű fenyvesei között visszatért cserkésztestvéreinkkel kezet szorítva, töltsük el cserkésziesen a két hetet. A Kárpátok fenyveseinek szépsége, a történelmi helyek (Verecke, Munkács), a 716-osok testvéri szeretete olyan élmények voltak, melyeket egyhamar el nem felejtünk. Ezen élmények hatása alatt indult el ezévi munkánk is. A tábor sok kedves emléke új lendületet adott cserkészeinknek a munkára. Örsi gyűléseiken szorgalmasan készültek a próbákra, mert tudták, hogy a próbákban való jártasság biztosítéka a jó cserkész munkájának és egyben a jó tábornak is. Örsi beosztásunkat is meg kellett újítanunk. Sok cserkésztestvérünktől kellett megválnunk, kik elhagyva az intézet falait, elválnak tőlünk is, de nem teljesen, mert lelkükben továbbra is cserkészeink maradnak, kik egyetemi tanulmányaik között sem feledkeznek meg rólunk. Fel-felkeresték a csapatot sokszor csak levélileg, mert nem akarnak és nem tudnak megválni tőlünk. Pótlásukra októberben ujoncozást tartottunk. Csapat-életíink ismeretetésére álljon itt egy pár adat: Karácsonykor sikerült karácsonyfa ünnepséget tartottunk. A miskolci cserkészkörzet őrsvezetői tanfolyamán tizenöt őrsvezető-jelöltünk vett részt. Csapatunk rendezésében zajlott le a miskolc-körzeti cserkész síverseny is. Március 15-én tettek fogadalmat a próbákat kiállott újoncok, ugyanakkor az egész csapat megújította fogadalmát. A húsvéti szünetben hat őrsvezetőjelöltünk végezte el Debrecenben az országos őrsvezetői tábort és nyert őrsvezetői képesítést. A körzet tavaszi akadályversenyén is szépen megállották helyüket cserkészeink, különösképen a kisebbek. A rossz idő szabadban való mozgásunkat kissé akadályozta, de hacsak lehetett, foglalkozásainkat a szabadban tartottuk és erősen készülünk az idén tervbe vett volóci táborra, mely, hisszük, szintén sikerülni fog. Szent Alajos Diákszövetség. A nemesszívű lelkek jóvoltából 28 diák kapott kosztot a Szent Alajos Diákszövetség kebelében. Ezek közül 27-en voltak a kir. kat. gimnázium tanulói. 150 jótevő hetenként 196 ebédet és vacsorát juttatott a szegénysorsú, arra érdemes tanulóknak, több közülök egy-egy tanulót egész héten át látott vendégül asztalánál. A fiúk kéthetenként gyűltek össze dr. Csák Kálmán hitoktató, prézes vezetése alatt exxhortációra és tanulmányi beszámolóra. Jelentés a Szent Imre kongregáció 1939/40. évi működéséről. Ha a kongregáció ez évi munkáját nézzük, úgy el kell ismernünk azt a nagy