Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938

8 maradnia, mert bebizonyosodott, hogy a kijelölt munkát nem tudják elvégezni. Mielőtt az évet befejezték volna, meg kellett tanulniok azt is, hogy halál is van, és pedig gyakran váratlanul jön, és a legjobbat viszi magával. Vona Ferit vitte el az I. A-ból és Horváth Pált az I. B-ből és a róluk írt halotti megemlékezések azt mutatják, hogy kicsit megrendültek, sajnálták őket, de hamar felejtettek, de el nem felejtették őket soha. A második osztályban már erősebb a tanítói és nevelői munka. A volt elsős, jó, kedves, szófogadó, minden szépre és jóra hajló kis diák átalakul. Elsős bőrét leveti, és otthon érzi magát az intézetben. A nevelő munkának az a törekvése, hogy kiegyenlítsen, azt is eredményezi, hogy csökken a tartózkodás és félelem érzése, és helyébe szabadabb mozgás, bátrabb fellépés, esetleg hetvenkedés lép. Az elsős kis ártatlan minden tanárjában átlagemberen felülit lát, attól mindent fenntartás nélkül elfogad. Viselkedése tiszteletteljes a legtöbb esetben. A másodikos már rést keres, kutat, hogy kikezdhesse tanára türelmét, jóságát, bizalmát. A fatytyúhajtások erőre kapnak, és ha nem éri őket hamarosan kertészolló, megnőnek és megerősödnek. Az életrajzok így emlékeznek meg erről a korról: „Ebben az évben már nem féltem annyira senkitől sem, mint az? első osztályban, sőt már kezdett megnyilatkozni bennem a pajkosság is. Sokat rendetlenkedtem és bizony a német kettesemet elégségesre rontottam le rendetlenségem miatt." Egy másik: ,,A második évben azonban már megkezdődöt a lassú hanyatlás. Szívesebben játszottam kint, mint tanultam és ez nem maradt nyom nélkül. Megjelent az első intő és az első csillagos értesítő. Semmit se találtam igazságosnak, mindig a tanárt okoltam s nem magamat. Megkezdődtek az első leckeletagadások; a munkát elhanyagoltam s csak a játékon volt az eszem. Szüleim kétségbeestek, tanáraim haragudtak, s jóllehet intettek mindkét részről, még sem mutattam semmi tanújelét az igyekezetnek. Ha szóval akarnám jellemezni lelki állapotom eme korát, akkor talán a „csak azértis" illene rá a legjobban. Körülbelül ezt feleltem magamban minden figyelmeztetésre." Egy; másik: „A jó bizonyítvány elbizakodottá tett. Kezdtem észrevenni, hogy van az iskolának más célja is, mint az örökös tanulás. A leckéket otthon nem kérdezték fel tőlem, de az iskolában sem mindig, mert hiszen megbíztak bennem. Visszaéltem vele. Kitört belőlem már akkor az a bizonyos „csikó természet." Ennek azután az lett a következménye, hogy a második osztályban többször ellógtam a torna óráról egy kis bajom miatt, míg egyszer rajta nem kaptak, és megismerkedtem az I. foki? büntetéssel." De ilyen is van az életrajzokban: „A „nagy" másodikosnak már nem olyan félénk az arca, már nem húzódik meg egy sarokban, mint