Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938

41 tályos búcsúzott. „Már az isteni törvény, mindig menni, haladni kell tovább, tovább!" Megköszöntek mindent, amit nyolc év alatt kap­tak. Hálával szóltak az igazgatóhoz, kinek vezetése alatt az intézet hitben szilárd, hazaszeretetben törhetetlen, emberszeretetben meg­értő embereket nevelt belőlük és az igazgató munkáját támogatták a tanárok. „Köszönjük, hogy megtanítottatok bennünket látni. Meg tudjuk különböztetni a búzát a konkolytól." Majd a diákoktól bú­csúzott: „Isten legyen velünk, de ne csaik mondjuk, hanem tényleg is." Ezután következett az ünnepély legfelemelőbb pillanata. Az intézet Szűz Máriás zászlóját az őrző nyolcadikosok átadták további megőr­zésre a hetedikeseknek. Kónya Nándor VIII. A. osztályos tanuló tolmácsolta az átadók kérését: „Tisztán vettük át, tisztán őriztük meg és tisztán adjuk át!" Horváth István VII. B. osztályú tanuló vette át a hetedikesek nevében a zászlót és tett fogadalmat: „ígér­jük, hogy tisztán őrizzük meg!" .Jóleső érzés volt és meglepő is, midőn a diákság búcsúja után Uyengő József ny. ezredes-hadbiztos köszönte meg a szülők nevében úgy az igazgatónak, mint a tanári testületnek nyolcévi fáraságos cs áldozatos munkáját. A Szózat eléneklése után először a ballagok, majd az intézet egész diáksága katonás díszmenetben vonult el az intézet zászlója és tanári kara előtt, akiknek soraiban az igazgató kívül ott volt vi­téz Ujváry Lajos főigazgató helyettes. Internátus. A gimnáziummal szomszédos és így veJe kapcsola­tos a miskolci Minoriták vezetése alatt álló „Szierafikum" középis­kolai fiúnevelő intézet. A konvikt-us célja a középiskola látogatásának idején a szülői háztól távol levő gyermekeket vallásos nevelésben részesíteni és ez­által reájuk nézve a gondos szülői nevelést a lehetőség szerint pó­tolni. A konviktus tágas teliken fekszik s a pedagógia és higiénia kö­vetelményeinek megfelelő, világos termekkel, fürdővel, villanyvi­lágítással, vízvezetékkel van ellátva. Az. intézet élén minoritarendi vezetők állanak, akik a szülők­kel állandó összeköttetést tartanak fenn, és a növendékek egészsé­géről, magaviseletéről, s tanulmányi előmeneteléről a szükséghez ké­pest azonnal, különben peclig negyedévenként értesítést küldenek. Férőhely 50. A konviktusba fölvétetnek helybeli és vidéki szülők középis­kolába járó, jó magaviseletű, szorgalmas és egészséges fiai. A tar­tásdíj évi 700 pengő, ami a nehéz gazdasági viszonyokra való tekin-

Next

/
Oldalképek
Tartalom