Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938

14 tani görög helyett, saját osztályomat akartam tanítani, és az igazgató a névcserébe beleegyezett. A szelektálás megtörtént és az osztályok létszáma 50 körül volt. Nem voltak még túl a kamaszkor küzdelmein, de már nem kellett tartani komolyabb veszedelmektől. A beolvadás megtörtént, kialakuló ban volt az osztályszellem, kifejlődtek a vezető egyéniségek, és ezek nagy segítségére voltak a tanárnak, de a nevelőnek is, mert példájuk vonzott. Olyan komoly egyéniségek voltak, és olyan tekintélyük volt osztálytársaik előtt, hogy kevés kivétellel mindenki követni akarta őket. Most már megállapodott célú közület lett az osztály. A kitűzött cél volt: kimüveit emberfők, alapos tudású emberek, az ország szilárd alapja akarunk lenni: nem fecsegünk, hanem dolgozunk. Véleményt csak akkor nyilvánítunk, ha alaposan utánajártunk a dolgoknak. Mindent Istenre, a hitünkre építsünk. Szellemi vezetőjük Kölcsey Parainesise lett, melyet mindenki vászonba, vagy bőrbe köttetett, és rányomatta: Útitársam. Megkezdődött a komoly szociális átalakulás, eltűntek az osztályfalak, megalakult az osztálybank, melybe mindenki havonta 20 fillért fizetett, hogy legyen mihez nyúlni, ha szociális reformot akarunk végrehajtani. Jóléti bizottság alakult, mely nemcsak tízóraival látta el a szegénysorsúakat, hanem mindenben segítségükre akart lenni. Az egymást segítés vezette őket minden cselekedetükben, de ez most már nem a súgáson és dolgozatátadáson épült fel, hanem az egymásra utalt társadalom kölcsönös támogatásán és megértésén. A kiválóbbak azonban nem parancsolok lettek, hanem segítők, támogatók. Lassan megértették, hogy aki parancsolni akar, annak előbb meg kell tanulnia engedelmeskedni. Megtanulták, hogy vigyázni kell a vérük tisztaságára. Lassan rájöttek, hogy a jóság erő nélkül nagyobb baj, mint a rosszaság; hogy a tekintélyt nem örökölni, hanem megszerezni lehet csak; hogy a becsületes munka elnyeri jutalmát. Tanáraikban meglátták azt a törekvést, hogy az ő útjukat egyengetik, az ő jövőjüket alakítgatják. És ha néha-néha ki is ütközött belőlük a gyarlóság, tanáraik elnézőbbek voltak, mert a jóindulat minden téren meg volt bennük: tisztelték tanáraikat, így tiszteletet kaptak ők is. Szellemi fejlődés terén is tele voltak jóakarattal. Akartak. Az életrajzok így emlékeznek meg erről az időről: „Szép remények, nagyobb feleiősségérzet a szülők kiadása iránt, s az osztályszellem igazi kialakulása jellemzik az ötödik osztályt. A remények beteljesültek; nem fordult elő, hogy a komolykodó ötödikes diák megzsarolta volna szüleit. Az az osztálytársadalom, amely a negyedikban csak nagyobb körvonalakban