Katolikus gimnázium, Miskolc, 1937
18 Tanulmányalapi ügyosztály főnöke: Huszita Ernő dr. min. osztályfőnök. Tankerületi kir. főigazgató: Dr. Tamedly Mihály. Főigazgatósági középisk. szakelőadó: v. Újváry Lajos gimn. igazgató. Érseki biztos: Kronberger József apát, miskolc-mindszenti kanonok-plébános. Az 1937—38. tanév története Valláserkölcsös nevelés. Az igazgatónak és az egész tanári karnak főcélja volt, hogy ápolja azt a hagyományos, tiszta katolikus szellemet, mely gimnáziumunknak mindenkor jellemző sajátsága volt. Az intézet saját kápolnájában vasárnaponként és más ünnepeken két szentmisét tartottunk. Reggel 8 órakor az I— III. osztályosok és 9 órakor a IV—VIII. fosztályosok résézre. Hittanáraink exhortációit az ifjúság nagy figyelemmel hallgatta. Beck Pál hittanár példabeszédei és dr. Péchy Alán hittanár magasabb erkölcsi témákat érintő beszédei megértették ifjúságunkkal, hogy a viharzó világnézeti harcok közepette csak krisztusi világnézettől átitatott íizentistváni lelkek tehetik újra naggyá meggyötört nemzetünket. Ezt az alapgondolatot hittanáraink nemcsak vallástani órák alatt hirdették, de egyéni beszélgetések és viták között is megértették ifjúságunkkal. így a vallásoktatás nemcsak bibliai, tlieológiai és> apologetikad témák nyers előadásában, merült ki, hanem azokat a való életbe iktatva, útmutatásként tárták fiaink elé. Ifjúságunk aktivitását igyekeztünk beállítani az istentiszteleti cselekmény magasztos légkörébe a liturgikus misével. így vált az istentisztelet az ifjú lelket elárasztó gazdag érzelem- és gondolatvilággá. Lelkigyakorlatokat ebben a tanévben november 18—21-ig tartottuk. Nagyobb fiainkat Jandik József budapesti II. ker. kir. egyetemi kat. gimn. hittanár, a kicsinyeket Bakos Károly diósgyőri segédlelkész készítette elő az idei kettős szent évre. Mindkettőjüknek hálás köszönetet mondunk emberfeletti munkájukért és azért a nagy eredményért, amit itt elértek. A szokásos évi négy közös gyónást és áldozást tanulóink igaz mély lélekkel végezték, örömmel kell megállapítani, hogy fiaink sok SZclZcl e kötelezettségen felül vasárnaponkint a szent áldozáshoz járult. Részt vettünk október 27-én az ifjúság eucharisztikus ünnepélyén az Avason,