Katolikus gimnázium, Miskolc, 1937
102 Díjkedvezmény, illetőleg mentesség csak szabályszerű (.bélyegmentes) folyamodás! nyomtatványon előterjesztett kérelemre adható. Hadiárvák és hadigyámoltak mentességre való igényjogosuiltságukat az 1933. évi VII. t. c. értelmében a felvételkor igazolni tartoznak. Hadigondozottak ebbeli minőségüket osak a „Hadigondozási igazolvány "-nyal vagy másolatának felmutatásával igazolhatják. A díjkedvezményért benyújtott folyamodványokat az osztályfőnök veszi át. Az I. osztályban felvett tanulók az I. félévben teljes tandíjmentességet, továbbá IV. fokozatú tandíjkedvezményt nem nyerhetnek. A nyilvános tanulók a tanári testület által megállapított és kirótt tan- ós fenntartási díj együttes összegét öt egyenlő részben október, november, január, március é< április hóban a hóna]Kik 5. napjáig tartoznak postatakarékpénztár! esekkbefizetőlapok útján befizetni. A magántanulók a tandíjat és fenntartási díjat egy összegben a vizsgálat írásbeli részének megkezdése előtt az iskola postatakarékpénztári számlájára fizetik be. Azt a tanulót, aiki az esedékes díjat a figyelmeztetés dacára sem fizeti be, az igazgató a tanulók köziil haladéktalanul törli s erről a szülőt írásban értesíteni köteles. Az ily módon törölt tanuló az előadásokat nem látogathatja és újabb felvétel csak a hátralék kifizetése után történhetik. Figyelmeztetjük a szülőket arra is, hogy a tandíjmentességért, vagy tandíjkedvezményért folyamodók pontosan a fent jelzett időre adják be folyamodásukat, gondoskodjanak a kérések kellő fölszereléséről. Tankönyvsegítésben tezegényisorsú jóviseMű és szorgalmas tanulók részesülnek elsősorban. Mindazok, akik tankönyveket igényelnek, szeptember hó 3-án, osztály rendezés alkalmával jelentkeznek az osztályfőnöknél, bediktálják családi viszonyaikat. Az osztályfőnök a jelentkezettek névsorát Klekner János tanárnak adja át, a'ki a könyvek kiosztását végrehajtja. Kérjük a szülőket, hogy a tanév megkezdése előtt kössék iskolázni kezdő fiaik lelkére, hogy istenfélők, jóviseletűek, szorgalmasak legyenek! A szállásszerzésnél ügyeljenek rá, hogy fiaikat megbízható, jó, egészséges helyeken helyezzék el, kétség esetén forduljanak felvilágosításért az igazgatósághoz. Kössék a fiúk lelkére, hogy az iskola bútoraira, festett falaira, ajtóira, padjaira, szerelvényeire úgy viseljenek gondot, mintha minden saját vagyonuk volna. Különös figyelmükbe ajánlom, hogy a beiratkozásnál és évmegnyitásnál szokásos torlódásokkor előfordulni szokott rongálások, szemetelések teljes elkerülésére bírják rá őket, annál is inkább, mert minden kártételt a fiúknak, vagyis maguknak a szülőknek kell megfizetniök. Fegyelmi és takarékossági szsmpontból egyaránt kötelező, hogy minden tanuló szerezze be az intézeti sapkát és tornaöltözék!et. Az intézetben levő min. ták szerint készült sapkák és tornaöltözékek bármely szakbeli kereskedőnél vagy iparosnál beszerezhetők. Úgyszintén fokozatosan bevezetjük jövő tanévtől kezdve a magyaros ruhaviseletet. Az a tanuló, aki új ruhát vesz és az T. oszt. tanulók már kötelesek ilyen ruhát venni. A bejárást a VKMiniszterium sem tartja kívánatosnak, de az iskola sem szereti. De mert a szülők súlyos anyagi gondjai lehetetlenné teszik az elkerülését, mégis megengedjük a bejárást annak, akinek a szülei írásban kezességet vállaltak arról, hogy a bejárók számára előírt miniszterit rendeleteket megtartja. E rendelet .szerint: 1. A bejáróknak az iskolába jövet sorakozniok kell az állomáson és sorban kell bevonulniok az iskolába tanári vezetéssel.