Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

nem is könnyű feladat. A. szótestnek ehhez a zseniális zenei-ritmi­kus-kömbinatív egységéhez jelentés társul, egy új élet-csoda, amely abban a pillanatban hozzátapad a szóhoz, ha ilyetén módon a szó­testet, mint élő szervességet fogom fel és mondatom magam után a nyelvtanulókkal. A tömegtanulás legnagyobb hibája, hogy eddig a szótest élő, organikus elemeit teljesen kivontuk az appercepciós fo­lyamatból. Azt hittük, hogy a szótest egyszeri-kétszeri hallás után mechanikusan ráragad a tanulóra. Szem elől vétettük, mennyi szug­gesztív mozzanat keretében, mennyi arcjáték, mennyi leleményes hangoztatás, hányszoros ismétlés, hányszoros mindig újra nekifutó, mindig újra próbálkozó kimondókísérletek szuggesztív erőrendsze­rébe van beléágyazva a kisgyerek szótanuló és szókimondó produk­ciója. Valóban, az egyes szó is él, mikor elvetjük a gyerek lelkébe a szómagot, hogy valamikor virágba boruljon a mondat keretében. Ennélfogva nem lesz butítás az egyes szók megtanulása, ha a szót, mint zseniális nyelvi termeivényt kezelem és úgy adom is át a tanítványaimnak. E célból legelső lépés, hogy minden szónak zenei és ritmikus elemeit világosan appercipiáltassak, úgy, hogy magam minden szót világosan, teljes zenei és ritmikus pontossággal kiejtek az osztály előtt, többekkel magam után mondatom s csak ezen fo­lyamat lezajlása után együtt az osztállyal mondatom ki. Ez a kó­rus. A tömegtanítás elengedhetetlen módszere. Nélküle a levegőbe van építve minden nyelvtanulás, mert hiszen nem tudom máskép megadni az alkalmat arra, hogy minden nyelv (= Zunge!) mindig mozogjon és mozgása közben idegezze be önmagát azokra a mozgás­kombinációkra, azokra a ritmikai és zeeni elemekre, amelyek min­den nyelvnek különös esztétikai jellegű mozgásai. A kórusban való szótanulás nemcsak arra jő, hogy a nyelvtanulás alaplépései szilár­dak és biztosak legyenek, hanem arra is, hogy a szókincs már az is­kolában legyen elsajátítható. Az első lépése ugyanis minden folya­matnak, mely idegen hangformákat akar beidegzés útján biztos tu­datbirtokká tenni, az, hogy az első impresszió kétségtelenül minden percipiáló érzékszerv számára tiszta, világos, biztos és zengő, min­den mozgató ideg-góc számára foglalkoztató legyen. Meghallás és hangoztatás úgy viszonylanak egymáshoz, mint elmélet és gyakor­lat. Csak az az elmélet ér valamit, amely eleven gyakorlattá változ­tatható. Csak annak a szóközlésnek van élete, melyet nyomban követ a rendes, pontos, szabatos, józenéjű és jóritmusú kimondás. A szó elsajátítás folyamata azonban valóságos folyamat és így állomásai vannak. Első állomás, mint említettük, a szótestnek, mint,

Next

/
Oldalképek
Tartalom