Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

nem is könnyű feladat. A. szótestnek ehhez a zseniális zenei-ritmikus-kömbinatív egységéhez jelentés társul, egy új élet-csoda, amely abban a pillanatban hozzátapad a szóhoz, ha ilyetén módon a szótestet, mint élő szervességet fogom fel és mondatom magam után a nyelvtanulókkal. A tömegtanulás legnagyobb hibája, hogy eddig a szótest élő, organikus elemeit teljesen kivontuk az appercepciós folyamatból. Azt hittük, hogy a szótest egyszeri-kétszeri hallás után mechanikusan ráragad a tanulóra. Szem elől vétettük, mennyi szuggesztív mozzanat keretében, mennyi arcjáték, mennyi leleményes hangoztatás, hányszoros ismétlés, hányszoros mindig újra nekifutó, mindig újra próbálkozó kimondókísérletek szuggesztív erőrendszerébe van beléágyazva a kisgyerek szótanuló és szókimondó produkciója. Valóban, az egyes szó is él, mikor elvetjük a gyerek lelkébe a szómagot, hogy valamikor virágba boruljon a mondat keretében. Ennélfogva nem lesz butítás az egyes szók megtanulása, ha a szót, mint zseniális nyelvi termeivényt kezelem és úgy adom is át a tanítványaimnak. E célból legelső lépés, hogy minden szónak zenei és ritmikus elemeit világosan appercipiáltassak, úgy, hogy magam minden szót világosan, teljes zenei és ritmikus pontossággal kiejtek az osztály előtt, többekkel magam után mondatom s csak ezen folyamat lezajlása után együtt az osztállyal mondatom ki. Ez a kórus. A tömegtanítás elengedhetetlen módszere. Nélküle a levegőbe van építve minden nyelvtanulás, mert hiszen nem tudom máskép megadni az alkalmat arra, hogy minden nyelv (= Zunge!) mindig mozogjon és mozgása közben idegezze be önmagát azokra a mozgáskombinációkra, azokra a ritmikai és zeeni elemekre, amelyek minden nyelvnek különös esztétikai jellegű mozgásai. A kórusban való szótanulás nemcsak arra jő, hogy a nyelvtanulás alaplépései szilárdak és biztosak legyenek, hanem arra is, hogy a szókincs már az iskolában legyen elsajátítható. Az első lépése ugyanis minden folyamatnak, mely idegen hangformákat akar beidegzés útján biztos tudatbirtokká tenni, az, hogy az első impresszió kétségtelenül minden percipiáló érzékszerv számára tiszta, világos, biztos és zengő, minden mozgató ideg-góc számára foglalkoztató legyen. Meghallás és hangoztatás úgy viszonylanak egymáshoz, mint elmélet és gyakorlat. Csak az az elmélet ér valamit, amely eleven gyakorlattá változtatható. Csak annak a szóközlésnek van élete, melyet nyomban követ a rendes, pontos, szabatos, józenéjű és jóritmusú kimondás. A szó elsajátítás folyamata azonban valóságos folyamat és így állomásai vannak. Első állomás, mint említettük, a szótestnek, mint,