Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

9 zetlen, a nagy nyilvánosság előtt folyó feltárása nem mindig azt a célt éri el, melyre tiszteletreméltó jószándékkal törekedtünk. Igen: az ifjúságot minden rendelkezésünkre álló erővel szorítanunk kell a kötelességre, ha csakugyan kvalitásokat akarunk nevelni. Illetékesek a készülő iskolareformban bizonyára eltörlik azokat a főbenjáró nehézségeket, melyek az ifjúságot teherbíróképességet talán felülmúló követelmények elé állítják. De akár lebírható a teher, akár nem, bizonyos, hogy dolgozó és szorgalmaskodó ifjúságé a jövő. Ha a mennyiségi termelés mindenütt megbukott, a korszerű és jövőépítő ifjúságnak, meg szüleinek is tudniuk kell, hogy a minőségi termelés korszaka következik. Az átlagminőség nemcsak árúban, de egyéniségben is alul marad. Minden összefügg egjunással. A korszellem s a vele párhuzamos nyomorúság világosan beszél : az győz, aki bátran szembeszáll a nehézségekkel, s aki minőség szempontjából is kívánatos, sőt nélkülözhetetlen erőnek csiszolja ki magát. Kérte az igazgató, hogy ezekkel a nagy igazságokkal komolyan foglalkozzanak a szülők és segítségükkel szorítsák a fiaikat a komoly munkára és kötelességtudásra. Ezután Isten nevében útnak bocsájtotta az ifjúságot. A tanártestületben személyi változás nem volt. A testület általában jó egészséggel, készségesen, szívesen végezte nagy és felelősséges munkáját. Nemcsak tanított, hanem nevelni is akart. Az instauratio magna, a nevelés szükséges volta őt is meggyőzte arról, hogy az iskola egyoldalú, sokfelé ágazó intellektualizmusából az útirány csak egyfelé vihet, ahol az ifjú lélektől annyira áhított szintézist megtaláljuk: a nevelés birodalmába. Persze, nehéz ebben a birodalomban eligazodni. Egyelőre csak az a bizonyosság töltött el mindnyájunkat örömmel, hogy a készülő iskolareform a nevelés jelszavát a pedagogus-ráhatások főtengelyébe állította. A reform ebben a tekintetben kimondhatatlan hálára kötelez bennünket: egyrészt, mint világáramlat helyreállítja a kapcsolatunkat Nyugateurópa legéletrevalóbb erővonalaival, másrészt mint törvény, megszüntet minden elméleti bizonytalanságot, amelyet nemcsak a tanárképzés nevelőirányú hiányossága, hanem a magyar iskolázás technikai berendezkedésének minusai is bőven termelhettek eddig az útkereső pedagogusok lelkületében. Nevelnünk tehát azért kell, mert az élet nagy letörései erre késztetnek, azért kell, mert a szó szoros értelmében akkor válunk európai mintájú pedagógusokká, ha ezt cselekesszük; azért kell, mert a már tételes törvénynek engedelmeskednünk kell.