Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

12 zésre. Vallottuk azt az elvet mély meggyőződéssel, hogy nemcsak szülői elfogultság van, hanem tanári elfogultság is lehet. Az gyógyíthatja ki csak a szülőket egyoldalú állásfoglalásukból, aki a maga egyoldalúságát a magasabb erkölcsi világ törvényei szerint megigazítja és megfékezi. A „noblesse obiige" elve valóban arra kötelez, hogy első sorban a magunk nézeteinek állandó rostálói legyünk kérlelhetetlenül. Legtöbb ellentét a szülőtársadalom és az iskola között abból származik, hogy a gyengébb fél ímegokolatlanul és az igazság rovására védi a leggyengébbet, a gyermeket. Minden szülői konferencián egyszerű beszélgetés alakjában iparkodtunk megvilágítani ezt az érdekes, terhes következményű tárgyat. A tanár a. szülőnek „pedig mindig tanul a fiam"-féle kijelentéseit majdnem mindig az igazságtól való több-kevesebb eltérésnek, egyszerű védőügyvédi kijelentésnek minősíti és mosolyog rajta. Ez a mosolygás és a vele szemben álló szülői védőmondás azt jelentik, hogy nem lehet most már mód a felek között olyatén tárgyalásra, melynek mély igazság a levegője. Ámde nincs nevelés a, feleknek az igazság nevelő erejébe vetett mélységes meggyőződés nélkül. „Veritas liberabit vos!" Az igazság szabadít meg bennünket minden kendőzéstől, minden köntörfalazástól, a nevelés minden aberrációjától. A beteg fonákságot cselekszik, ha hamis tünetvallomásokkal félrevezeti az orvost. A nevelő is csak akkor nyúlihat bele a belsők irányításába, ha fesztelen és kendőzetlen a lélekföltárás. De van a „pedig mindig tanul a fiam "-féle kijelentéseknek másik magyarázata is: az, hogy a „fiam" csakugyan ott ül az asztala mellett és úgy tesz, mintha tanulna, szülei távoztával azonban mással foglalkozik. Ez az az eset, amikor a szülő nem ismeri a gyermekét: a gyermek teljesen félrevezeti őt. Sok eset van ilyen. Kórtünet. Arra vezethetjük vissza ezt a szomorú jelenséget, hogy a gyermek a szülő szemében nem az, ami valamikor volt: tárgya a szigorú szeretetnek, akire az apa sasszeme szállott, Ihogy belelásson a fiú veséjébe. A fiú ma gyakran bece-tárgy. Talán azért, mert kevés van és — a beírások alkalmával szerzett adatok világosan mutatják — egyre kevesebb lesz belőlük a családokban. Egy gyereket nem lehet, vagy csak nagyon nehezen lőhet megismerni, mert a megismerés biztonsága az egymás mellé állítható instanciák szaporaságával növekszik. Ott van igazi mód apai-anyai kormányzó és irányító hatalomra, ahol a család, ez a kis államsejt, nemcsak gyökeret ver, hanem virágba is 'borul. A virágok egyike teltebb, másika fonnyadtas; az egyike duzzad a gyümölcsös nedvektől, a másika hullásra hajló. Egyik se egyforma. Mindegyik bőséges alkalom a szülőknek arra, hogy második kiadású én-jének minden titkát megfigyelje és megismerje bennük. Ez önismeretmélyüléssel jár és nem csuda,