Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930

Lelkíismeretnevelés. Nincs nehezebb és fontosabb kérdése a nevelésnek egy sem, mint a lelkiismeretnek nevezett igen bonyolult lelki funkció megértése, megalapozása és megnevelése. Rajta fordul meg egyesek és családok, nemzetek sorsa, rajta a gazdasági rend helyes működése, rajta erkölcsi eszményeink érvényesülése. Eddig is nagy figyelmet szenteltünk ugyan a lelkiismeret alapvetésének és alakításának, de inkább csak elméletben. Gyakorlatban temérdek olyan nehézséggel állunk szemben, amelyek minduntalan azt mutatják, hogy a kérdés gyökerei igen mélyre nyúlnak le az ember, különösen a fejlődő ember öntudatába. A lelkiismeretet mindenekelőtt mélységes meggyőződésből születő tettek táplálják. Ha ezek a tettek nem fürödnek meg születésük előtt abban a tengerben, melyet az öntudat értékelő teljességének szeretnénk nevezni, akkor a lelkiismeret elveszti fő^főtáplálékát és lassan-lassan valami cinikus kettéhasadás válik úrrá a tudatunkban. Ez annyit jelent, hogy lassan-lassan két világ létezésére eszmélünk rá: az eszmények világáéra és „reáliákéra". Amaz magas, szép, de nehezen megközelíthető. Emez alacsonyabb, piszkosabb és házi használatra célszerűbbnek látszó. Amavval elméletben könnyen megbarátkozunk, mert igazán egyedüli szép, ami a világon van s gyerek- és ifjúkor szívvellélekkel lelkesül mindenért, ami szép. Gyakorlatban azonban az eszményi szépség megvalósítása temérdek nehézségbe ütközik bele. Ezek a nehézségek szinte annál jobban feltornyosodnak, mentől „reálisabb", „gazdaságosabb", „technikaibb" berendezkedése van a kornak, a nemzetnek, a családnak, az iskolának, szóval mindenféle közületnek. — A technizált gazdasági rend ugyanis gyakorlati, gyors és kézzelfogható eredmények elérését sürgeti, míg a lelkiismeret teljes mélységéből fakadó cselekedetek csak accidens módjára vehetik számba a kézzelfogható eredményeket. így esik, hogy az ifjúkori fejlődésnek abban a szakaszában, melyre minden emberpalánta — egyik korábban, a másik