Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930

26 vei közös, mondjuk internacionális elemeket s ezek alapjában véve a szimmetria fő-rendtörvényei, biologiai törvényei, de másrészt minden nyelv sajátos varázsát is beléteszi a méloszba, s ezek a varázslatos szépségek jobban jellemzői az illető nyelvnek, mint akár szókincse, akár mondattana. Annyi bizonyos, hogy ezek a bájos és igéző méloszelemek megannyi új mélosz-motivumoknak tekinthetők, melyek a szépség objektív határozmányai közül a változatosság és érdekesség, újság révén a tudatunkból új funkciókat és felajzottságokat, munkáralendüléseket csiholnak ki s így játszómunkára is állandóan felajzott idegkészségünket az életnekörvendés, a fáradságtalan dolgozás pompás állapotába juttatják, hogy azután a következő pillanatok egyikében a szimmetria nagy csend-törvénye szerint a statikus szépség nyugalma merevedjék meg egy-egy pillanatra. A mélosz élete így csupa drámai akció: a mélosz-résznek dalbalendülése egyrészt, a megcsitulás másrészt, ez a folytonos vibráció, ez a folytonos rezgőmozgás ad a kibővített mondatnak merőben esztétikum-jelleget. Az intellegibile szétesett esztétikumra, s ez az eleinte kettős hangon búgó kórus valóságos zenekarrá szélesedik már a bővített mondatban, szinte zenei műfajjá egy jól megépített körmondatban. Valóban: Cicerónak, vagy Eötvösnek egy-egy körmondata úgy hat, mint szépséges zene, mivelhogy igazán zene is. S mint ahogy minden kornak megvan a maga zenéje, úgy megvan min den kornak, minden világszemléletnek sajátos méloszkedvelése Íróiban csak úgy (v. ö. Jókai—Gárdonyi—Petőfi—Arany—Ady), mint művészeiben. Minden tagolódott fogalmunk eszerint már épület; minden szóba öltöztetett fogalmunk már épület is, festés is, zene is; ez annyit jelent, hogy lelki életünk forrásánál már megtaláljuk minden emberi gondolatnak anyanyelvét, az esztétikumot. Mit szóljunk akkor, ha gondolataink kapcsolatba lépnek, azaz egymás mellé, vagy egymás alá rendelődnek? Mindakét tudattény tipikus esete a rendeződésnek: a mellérendelések a szimmetriának olyan mozzanatai, amikor a megmért gondolatrészek körülbelül egyenlősúlyúak s mint sorképző dekoratív alkotóelemek kerülnek egymás mellé. Hiszen a mellérendelés elnevezése is arra utal, hogy a névadó élénken érezte ezt a jellemző mozzanatot! Az alárendelés ábrázolása ( q ) pedig világosan mutatja, hogy kisebb és nagyobb súlyú egységek bennfoglaló rendszer szerint zártabb formákat hoznak létre. Amott nyílt formák, emitt zártak. Amazok sem azért nyíltak, mert azonosak: hiszen lehet egyik a másiknak ellentéte is, lehet folyománya is. s ha folyomány, egyik forma felel a másiknak s a felelet ujabb folyományt rejt magában, megint csak nyíltat és egyenlő súlyút. Az alárendelés zárt formái között végtelen sok lehet az összefüggés, de alapjában azért zártak, mert a formák egyetlen egységet alkotnak s csak azért differenciálódtak, mert integrálódva túlságos sok bennük a súly és mondanivaló, kevés az űr, a kitől-