Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930

23 és mindent lebegőnek láttató pillanataiban a deliberációnak, azaz a fontolgatásnak ingó serpenyőjébe a teremtő erejű bizakodás öröme vetődik bele a legnagyobb súllyal. Ez más szóval annyit jelent, hogy az esztétikum kategóriája az ember tudatvilága számára nem ráadás, hanem őserejű élettani funkció, alapvető témy és hát az ő törvényei szerint kell eljárnunk, ha föl akarjuk verni a tudat mélyeit, ha a leg­ökonomikusabb munka árán akarjuk a teremtés örömét a tudatba va­rázsolni és ha az akaratok semmi áron nem eladó indítékait akarjuk megmozgatni! Nyilvánvaló, hogy csak most látjuk ennek a kérdésnek nagy pe­dagógiai fontosságát. A modern iskola ugyanis abban akar különbözni a régitől, hogy a kultúra iránt eleven szomjúságot ébresszen a hallgató­seregben: azt akarja elérni, hogy lelki szükségük legyen a kultúra, amely nélkül nem tudják, de nem is akarják végigélni az életet. Az új iskola tehát nem úgy akar eljárni, mint a régi. A régi megelégedett azzal, hogy több-kevesebb formális készséggel ruházta fel az elmét és arra törekedett, hogy egy csomó loci cummunes álljon a fiúk rendel­kezésére minden tárgyból, mert a rétor-típus kitermelése a főcél, aki közéletben, politikában, társadalmi egyesületekben, vallási téren men­től szebben, gördülékenyebben tudjon egy-egy hirtelen témáról szóno­kolni. Azt hiszem, hogy a közéletnek ez a diagnózisa eleven és találó s nincs nagyobb bőségünk semmiben sem, mint a régi iskolának rétor­terméséből, mely naiv hittel megrészegszik a saját szavaitól, a szónok­lást nem eszközszerű jónak, hanem életértéknek tekinti és ez a naiv felfogása gátolja őt meg az élet legmélyebb értékeinek bátor, világos­fejű és minden konzekvenciákat levonó meglátásától. Az új iskola ha­talmas élményeket akar ébreszteni a tanulók lelkében: nyilvánvaló tehát, hogy csak úgy felelhet meg a föladatának, ha megkeresi azt az archimedesi pontot, amelyen keresztül kimozdíthatja helyéből a még legmakacsabbaknak látszó akaratokat is. Nyilvánvaló tehát, hogy az esztétikumnak kategóriája nem lehet ráadás, nem lehet illusztráció, nem lehet csak színezés: az esztétikum kategóriája a nevelés szem­pontjából egyenlőrangú az intellegibile-jével. A helyes pedagógiai el­járás ennélfogva nem az, hogy előljár az intellegibile, melyet köny­nyebb megérthetés kedvéért ábrák és rajzolatok kísérnek, hanem az esztétikumnak minden lelménye, mértéke, fogása, technikai vívmánya, melyet az emberiség szinte évezredes teremtő erejű munkával birkó­zott ki magának a szíve ihlettsége szerint, munkába áll, hogy a splen­dor veri, a ragyogó igazság, azaz a szépség mozgassa meg tudatvilá­gunk minden mélységeit. Mert ez az egyetlen módja az élményfakasz­tásinak, ez a forrása a teremtő és a nehézségeket lebíró örömnek és mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom