Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930
100 élet, lombot tép, fákat dönt ki; de még ennél is nagyobb erő az erős emberszeretet, mely Isten megismeréséből nő ki és amely a viharokozta károkat rendbe tudja hozni. Ezt az eredményt a szülői házzal kapcsolatban, vele való együttműködéssel értük el. Látogatások alkalmával, szülői értekezleteken csak erről beszélgettünk, ezt tartottuk fontosnak, erre törekedtünk. Itt mond köszönetet az osztályfőnök szülőtársainak, kik az iskola munkáját mindig megértették és támogatták, úgy, hogy ideális együttműködés volt az iskola és otthon között. Bár minden szülő megértené ezt és elfogult szeretetében el tudna menni odáig, hogy a korholó tanárban gyermekének nem ellenségét, de jóakaróját látná. Addig és ott, hol az erők együtt nem hatnak, nem lehet áldásos nevelésről beszélni. Egészségileg az osztály állapota jónak mondható. Súlyosabb eset nem volt, az influenza járványt is aránylag könnyen viselték el. A könnyelmű, 5 órás mulasztások is csökkentek ebben az évben, több tanuló volt, ki egy órát sem mulasztott. Itt kell megemlékeznünk kedves halottunkról — Szabó Lajosról — is. Vidám, egészséges fiú volt. Október 20-án bélcsavarodást kapott, az operáció már nem segített. Az egész osztály, az igazgató, osztályfőnök és hittanára kísérte ki Boldván utolsó útjára. Magyar nyelv. Nagy szeretettel tanulták a XIX. és XX. századbeli nagy íróinkat. Kivétel nélkül szorgalmasan olvasgatták őket. Olvasmányaikról beszámoltak — mindig írásban — és ez a beszámoló bizonyíték volt arra, hogy a mélyebb érzésekbe és gondolatokba is behatoltak és átvették őket. Időhiány miatt mindent az iskolában nem beszélhettünk meg, szabadidejükből áldoztak fel órákat, hogy a kisebb írókkal is megismerkedhessenek. írásbeli dolgozataik okosak és gyakran értékesek voltak. Évvégi összefoglalás: Hogyan nevelnek, mire tanítanak bennünket nagy íróink? Latin nyelv. Horatiust megértették, megszerették, szívesen olvasták és tanultak meg néhányat ódái közül. Tacitus Rómáját érdeklődéssel figyelték. Évvégi összefoglalás: Horatius filozófiája költeményei alapján. Görög nyelv. Az első félévben Homeros Iliasából az I., VI., XVIII. és XXIV. éneket olvastuk bő szemelvényekben, a többi részt műfordításban. Az olvasást kiegészítette a görög költészet fejlődésének ismertetése és a homerosi reáliák összefoglalása. A második félév anyaga Platón Apologiája volt. Ezzel az olvasmánnyal kapcsolatban a tanulók röviden áttekintették a görög filozófia fejlődését és megismerték a kort, melyben az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója és legtisz-