Katolikus gimnázium, Miskolc, 1929
74 A Miskolci Keresztény Hitelszövetkezet egy darab 10 koronás aranyat adott egy keresztény, jó magaviseletű tanuló számára, aki az önképzőkörben legeredményesebben működött. A jutalmat Kulhay Gyula VIII. B) osztályú tanuló kapta. Főtisztelendő dr. Péchy Alán hittanár úr 10—10 pengővel jutalmazta Kormos László III. A), Folkmann Miklós V. A) és Nagy Károly VI. A) oszt, tanulókat, A Gencsi Samu alapítvány kamatai, a megboldogult adakozó rendelkezése szerint, évenkint! olyan szegénysorsú tanulónak adandók ki, aki jelesen érett. Ezt, a jutalmat, 1873.90 pengő alapnak egy évi kamatát Nádaskay Lajos VIII. A) osztályú tanuló kapta. Intézetünk volt növendékei tették a Grósz—Lónyay—Mare s-a lap í tványt. Azt óhajtották a nagylelkű alapítók, hogy tőkéjük kamatját egy első osztályos, jóravaló és jól tanuló növendék nyerje. A jutalmat! Kántor Károly I. C) osztályú tanuló kapta. A Mersits István-alapítvány (500 pengő) kamatait Boda Ferenc VIII. B) osztályú 'tanuló kapta. A Biber József-alapítvány kamatait Miese Egon VIII. A) és Gintner Antal VI. B) osztályú tanulók kapták. Kahle Elemé')- máv. főintéző úr 10 P-t adományozott egy II. A) észt. jó előmenetelű, szegény tanulónak. A jutalmat Bende Ede II. A) oszt. tanuló kapta. Főtisztelendő Orosz József lelkész úr 10 P-t adományozott Nóvák Imre III. A) oszt, tanulónak. Homolay Gábor úr 5 P-t adományozott egy II. B) oszt. jó tanulónak.. Simon Gábor II. B) oszt. tanuló kapta. Az ének- és zenekarban kifejtett munkásságukért- 10—10 P jutalombán részesültek: Dobay István VIII. A), Kovács Béla VIII. B), Jaczkó Gyula VIII. A), Török Béla VIII. A), Géressy László VII. A), Strazsek József VII. A), Vörös Lajos VII. A) és. Juza. Ferenc VI. A) oszt. tanulók. Dicsérő oklevelet kaptak: Andrássy Iván, Auerswald Emil, Berger József, Csótay Sándor, Dobay István, Fleischer Béla, Jaczkó Gyula, Jancsó István, Kovács Béla, Kovács Imre, Nyárády Bertalan, Schultz László, Seyfried Ernő, De-Sorgo Miklós, Szvoboda Rezső, Tóth László, Török Béla és Varga István VIII. oszt, tanulók. A Miskolci Ipartestület, „Huska Vilmos alapítványa" kamataiból vett könyveket: R. Francé: „A növények élete" Paranai Béla IV. B) osztály, (Cholnoky Jenő: „Az ember drámája" Tóth Albert V. A) osztály és Cholnoky Jenő: ,,A jégvilág" Ernőij László V. B) osztály tanulói kapták. Könyvjutalomban részesültek példás magaviseletükért és szorgalmukért a következő tanulók: Szmrecsányi Lajos egri érsek úr őexcellenciájának „Szent Imre" c. jutalomkönyvét Kubinyi Pál VI. A) oszt. tanuló kapta meg.