Katolikus gimnázium, Miskolc, 1928

87 Tomory Géza, példák dolgozásában jók: Árva Pál, Kruppa József és Nádaskay Lajos. Az éwégi összefoglalás az egész anyagra vonatkozóan függvénytani szem­pontból történt. Jelentés a VII. B.) osztályról. Az osztály magaviselete meglehetős jó volt; fegyelmi ügy (II. f. bünte­tés) 2 esetben fordult elő. A szorgalom azonban a sok buzdítás, figyelmez­tetés ellenére nem emelkedett, úgyhogy a mult évihez képest haladás szinte egy tanulónál sem volt tapasztalható, sőt itt-ott hanyatlás állott be. Ez a sajnálatos tünet talán egyrészt a VII. oszt. közismert nehéz voltának, más­részt annak tulajdonítható, hogy egyes növendékeink már most megkezdik az életküzdelmet: u. i. hogy fenntarthassák magukat, kénytelenek erejüket meghaladólag korrepetálásokat vállalni. A tanulók egészségi állapota kielégítő volt, mert súlyosabb természetű megbetegedés csak 3 esetben frodult elő; azonban betegség címén mégis igen sokra szaporodott a mulasztott órák száma. Ismételten kérjük a szülőket, hogy csakis indokolt esetben tartsák otthon gyermekeiket. 5 tanuló akadt mindössze, akik egy órát sem mulasztottak, ezek: Berger, Boda, Győrfi, Ka­veczki, Szinyei. Hittan. Egyháztörténelmet tanult. Szorgalom és előmenetel szempont­jából az eredmény jónak mondható. A tanultak kiegészítésére a nagy egy­háztanítók közül egész részletesen olvastuk Szent Ágoston életét, megtérését és működését. A római kérdésnek folyó évben történt szerencsés megoldása alkalmával külön és egész részletesen foglalkoztunk az egyházi államnak ki­kialakulásával, megszűnésével és a jelenben való visszaállításával. Előmenetel szempontjából kitűntek: Andrássy Iván, Bobák Ödön, Boda Ferenc, Csillik Vince, Énekes Endre, Győrffy Gyula, Józsa Sándor, Plá­veczky Emil, Schubert Gyula és Varga István. Magyarhói kettős irányban haladtunk. Az irodalomtörténetet a megfelelő olvasmányok alapján tanultuk Kis­faludy Károlyig. Igyekeztünk a fontosabb írókat részletesebben, mélyebben megismerni és nagy súlyt vetettünk arra, hogy az ezekről tanultakat erősít­sük elsősorban emlékezetünkben. A nyelvészetben a magyar nyelv hangtanát, szótanát és mondattanát újítottuk meg legfőbb vonásaiban. Ezen kívül megismerkedtünk a nyelv életével és a nyelv életét szabályozó két nagy erővel: a hagyománnyal és az analógiával. Megvilágítottuk a nyelvrokonság mivoltát, áttekintést szerez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom