Katolikus gimnázium, Miskolc, 1927

13 A bejárás veszedelmeit tehát csak úgy csökkenthetik a T. szülők, ha a legszigorúbban ellenőrzik fiaik vasúti magaviseletét, ha apróra kikérdezik őket naponkint afelől, hogy mivel töltötték a vasúton az időt; ha a legkisebb gyanú esetén fáradhatatlanul nyomoznak a fiaik társasága, viselt dolgai felől és ha, a legkisebb könnyelműséget és léhaságot sem hajlandók elnézni. Az iskola a komolyabb fiúkat felügyelőknek teszi meg a bejárók közül. Buzdítsák fiaikat, sőt követeljék meg tőlük, hogy a felügyelettel megbízottnak engedelmeskedjenek, a kisebbeknek jó példát adjanak. Az is követeljék meg, hogy csak diákok számára fenntartott kocsiban utazzanak a fiaik, amit a vasút és iskola is megkövetel tőlük. Vegyék tudomásul, hogy aki a bejárás engedélyét könynyelmü magaviselettel eljátssza, attól az igazgatóság minden alkalommal meg is fogja vonni a bejárás engedélyét. Fiaink illemtudása és modora nem mindenben kifogástalan. A mai iskola csak bizonyos alkalmakkor kívánja meg a katonás fegyelmezettséget, leginkább olyankor, mikor a tömegek mozgása, felvonulása, tiszteletadása szinte magától érthetővé teszi. Egyéb alkalmakkor a tanulót tanárai olyan közel engedik magukhoz, amilyen közel csak lehet. Az állandó feszültségű katonás magatartást eszerint sokszor szinte apa-fiú-viszonyú meghitt érintkezés váltja föl, amiből egyik-másik fiúnak laza, szinte figyelmetlen módon szórakozott, csak magával elfoglalt, mással szemben keveset gondoló viselkedése következik. A magárafeledkezett illetlenség nevezetével nevezhetnénk meg ezt a mai iskola tipikus gyarlóságát, amely egyébiránt megint egyik tragikus jelensége az emberi dolgoknak; mert ime: ha mereven katonás magatartást sürgetünk minden érintkezésben, akkor valahogyan a nevelés szempontjából annyira kívánatos melegebb érintkezés lehetőségeit küszöböljük ki; ha pedig közel engedjük a fiúkat magunkhoz, amennyire csak lehet, akkor viszont a magukrafeledkezett illetlenség ezer lehetőségének tárunk ajtót és kaput. Mint minden emberségesebb eljárásnak, úgy a magunkhoz közelebberesztésnek is csak úgy van tehát értelme, ha ellensúly gyanánt százszorta gyakrabban, egyre mélyebben, egyre hatékonyabban sürgetjük azon szociális erények kialakulását, amelyek a társadalmi együttélést harmonikussá teszik. Ezek az erények: a tisztelet és hála az idősebbek iránt, nem azért, mert korosabbak, hanem azért, mert többet szenvedettek, mert többet megértek, mert többet elvégeztek a rájuk ruházott kötelesség-csomóból, mert életük túlnőtt a fiatalos önzés szűk látókörein és a család, a gyermek, a nevelőkötelességek révén életerejük nap-nap után ezer félé osztódik és mert a biologia törvényei szerint ezer felé osztódó életerői a vég felé egyre közelebb jutóknak napról-napra sok kai nagyobb akaraterejét, sokkal nagyobb kitartását, a jó felé való őszinte