Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

41 azt is megértjük, hogy a végtelenség problémáival győzködő ember van, és érdeklődésünk kíséri a küzdelmeit. De Faustnál ezerszer közelebb áll a lelkűnkhöz Ádám, mert amaz, bármilyen mélyen merüljünk is beléje, többé-kevésbbé absztrakt igazság marad a számunkra és közötte meg közöttünk a germán analízis faltömege húzódik, emez pedig az igazság köré eleven húst és vért teremt s ugyanazon gondolatok sínpárján futva is beérkezik a magyar szépségek nagyszerű, konkrét Pantheonjába. Meddő kérdés, melyik a tökéletesebb. Nekünk Ádám a szívnyitogatónk s ha valamikor igen magas kultúrfokra érkezve Faust is beléver a lelkünkbe mázsás harangnyelvekkel, csak Ádámon keresztül harangoz bennünk. Mi Zrinyit és nemzeti ideáljainkat, akiket valaki némely nap kultúrbestiáknak nevezett, mélységesen szeretjük, még akkor is szeretjük, ha gyarlóságokat látunk bennök, mert ezek a gyarlóságok ami speciális gyarlóságaink, a mi speciális hajlamaink, melyek — nem tehetünk róla — mint hajlandóságok akkor is megmaradnak bennünk, ha arra határoztuk el magunkat, hogy erényekké fordítjuk át ezeket a gyarlóságainkat. Igen, igen, mi megértjük és méltányoljuk más nemzetek ideáljait, de szeretni forrón, életünkkel és vérünk minden meleg áramlásával azokat szeretjük, akik testestül lelkestül a mi vérkeringésünkből táplálkoznak. És azt is tudjuk, hogy azok is úgy vannak a maguk nemzetközivé deklarált nemzeti ideáljaikkal, akik ezeket ajánlják nekünk a mieink helyett, mert a mieink egy „hamis" történelmi ideologia alapján megfestett idejükmult és hamvukba holt fantomok volnának . Az igazság kapcsol minket az európai kultúrához, a szépség, a splendor veri pedig a nemzeti-vei láncol össze bennünket. És íme, milyen mélységes szükség van az iskolára, mely az igazság és szépség kultuszával, clZclZ cl keresztény-nemzeti európai kultúra átéletésével az átküzdött. mult, a küzdelmes jelen és a reménységes jövő tényei révén társadalomfönntartó erőkké akarja átformálni a család szűkös látókörű, noha meleg fészkéből kikerült növendékeit! És itt újra rá kell mutatnunk arra, hogy annak a szakadéknak, mely szülőtársadalom és iskola között fönnáll, továbbá annak a szakadéknak, amely a pedagógusokat is nem egyszer elválasztja a saját iskolájuktól, itt, ebben a tényben vannak a szomorú gyökerei. A szülők kenyérkereseti előkészületnek nézik az iskolát, már pedig írva vagyon, hogy nem pusztán kenyérből és vízből él az ember. A pedagogusok pedig gyakran olyan „tanhely"-nek tekintik, melyben több-kevesebb tudománnyal töltik meg az ifjak eszét s így olyan társadalmi generációt tenyésztenek, mely „több tudásánál fogva" reflektál arra, hogy valamikor vezető szerepet játsszék a társadalomban. A kenyérkereset kizárólagos hangsúlyozása még valamennyire érthető, mert valóban, nincsen élet „kenyér" nélkül s a szülők társadalmi nyomorúsága még a boldog Nagymagyar-