Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926
22 Nem ez a bevallott, vagy bevallatlan meggyőződésünk-e az oka annak r hogy annyit dolgozunk szemre, olyan keveset mélyre, annyit teszünk az iskola és család külső rendjéért, de oly keveset a belső, a csak hosszú időik multán eredményesnek látszó akarat-kifejtések érdekében? Átöröklött idegrendszer és vérmérséklet valóban nagy könnyebbséget szereznek arra, hogy az akarat démoni erői kerüljenek működésbe. De nem szabad felednünk, hogy a démoni erők felülkerekedése, azaz egyegy bukás okos vezetés mellett kimondhatatlan értékes csíráit hordozza magában a fölemelkedésnek. Nagy hiba, hogy elfelejtjük, pedig az egyház számtalanszor figyelmeztet bennünket reá, hogy mennyi f e 1 i x, azaz reménygerjesztő elem van még a culpában, azaz a bűnben is. Krisztus végtelenül szerette a bűnösöket: a vámosokat és bukottakat; ismételten figyelmeztetett bennünket arra, micsoda öröm van a mennyek országában egy megtért bűnösön: nagyobb, mint száz igazon. Az Írás azt is mondja, hogy aki se hideg, se meleg, azt az Űr kiveti a szájából. 4) Igaz tehát, hogy az átöröklés nagy eshetőség arra, hogy elbukjunk. De vájjon fölhasználjuk-e mi a gyermekeink kisded botlásait vagy nagyobb bukásait arra, hogy megtermékenyítsük a lelki életét a bűnből és botlásokból való fölemelkedésre? Nem íigy kezeljük-e a bűnöket és botlásokat, mintha belőlük csak látszatra lehetne és kellene kiemelkednünk? Nem elégszünk-e meg azzal, hogy a többszörösen megbotlott ifjú „meghúzza magát", azaz úgy viselkedjék, hogy viselkedéséből semmi kellemetlenség ne származzék reánk és az iskolára? Nem úgy teszünk-e, hogy a magát a büntetések után „meghúzó" ifjú lelki életében nem törődünk azzal, ami a „magát meghúzás" mögött van, ami bennünket abszolúte nem érdekel? Pedig ez a legérdekesebb mozzanat minden botlásban, ami a „magát meghúzó" lelkében folyik le. Okos nevelés ugyanis felszínre hozhatja, tudatba idézheti, számon tartja és számon is tartatja mindazon mozzanatokat, melyek a botlás után termékenyítik meg a lelket a jövendő fölemelkedésre. Egy vesztett csata kimondhatatlan mélységű tanulságokat ver bele a botlott lélekbe: először is élménnyé teszi a lélekben azokat a nagy szabadságharcokat, melyek révén egy-egy erényt meg kell magasan trónoló várában ostromolnunk. Élménnyé teszi erőink gyarló és korlátolt voltát, vagyis megtanít bennünket igaz és őszinte alázatosságra, a léleknek erre az egyszerű és legmélységesebb erényére, amely nélkül alig lehet mélységesen és igazán a jó, és kútforrása, az Isten felé fordulni. Élménnyé teszi bennünk azt, hogy mennyi szála a gyarlóságnak kerül bele még úgynevezett. jócselkedeteinkbe is és fájdalom, a gyarlóság ezen szálairól megint csak akkor veszünk mélységes tudomást, ha bukásaink és botlásaink már *) Quia nec calidus, nec frigidus es, incipiam te evomere ex ore meo.
