Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

6 Bevezetés-féle. Sok buzgalom és jóakarat száll füstbe a magyar közéletben amiatt,, hogy a szülők tájékozatlanok nem egy olyan kérdés felől, amely iskolába járó gyermekeik boldogulására vonatkozik. A magyar iskolaügy vezetői — nagyon okosan és helyesen — épen azért rendszeresítették a szülői értekezleteket, melyeknek az volna a hivatásuk, hogy a szülőket tájékoztassák sok olyan kérdésről, amelyek ismerete nélkül gyermekeik boldogulása nem nagyon képzelhető. Tagadhatatlan, hogy a szülői értekezletek eddig is sok jót eredményeztek: alapjában véve közelebb hozták a szülő társadalmat és így a gyermekeket is az iskolához. Azonban egy nagy gyöngéjük van: a szülők legnagyobb része vagy nem tud, vagy nem akar elmondani az értekezleten mindent, ami a szívén van. Nem tud azért, mert a legtöbb szülő nem mestere a folyékony, a szabatos előadásnak, amit a tanár állandó gyakorlata következtében többé-kevésbbé megtanult: a szülők tehát röstellik magukat, hogy előadásbeli gyarlóbbságaikat a tanárok előtt nyíltan kimutassák; ezért inkább hallgatnak — önérzetből, vagy hiúságból, a gyermekeik mérhetetlen kárára. De a szülők nagy része nem is akar mindent elmondani, ami a lelkét nyomja, még pedig azért nem, mert úgy vélekedik, hogy őszinte nyilatkozataival megbánthatná a tanárok érzékenységét s így inikább kárára, mintsem hasznára volna gyermekének. Nem lehet tagadni, hogy ebben is van igazság: a tanárság egy része még ma is abban a hitben él, hogy a tanár tekintélyének alapja a szülök és gyermekek előtt az, hogy mindentudónak és tévedhetetlennek lássék. De mivel mindentudó és tévedhetetlen ember nincs a világon, bizonyos, hogy ez a mindentudónak és tévedhetetlennek látszani akarás csak tévedés lehetett. Az is volt. Ma már mindenki tudja, hogy a tekintély alapja az az erkölcsi erő, melynél fogva nem titkoljuk a gyerek előtt, hogy nem tudunk mmdent, de igenis tettekkel mutatjuk meg neki, hogy törekszünk arra, hogy ha nem is mindent, de mentől többet, mentől mélyebben és alaposabban tudjunk; másik pillére a tekintélynek az a még hatalmasabb erkölcsi erő, melynél fogva nem titkoljuk sem a szülők, sem a tanítványaink előtt, hogy vannak is, lesznek is tévedéseink: de igenis tettekkel akarjuk megmutatni szülőtársainknak és tanítvá-