Katolikus gimnázium, Miskolc, 1921

7 Látogatás. Méltóságos és főtisztelendő dr. Mázy Engelbert tanker. kír. főigazgató ur intézetünket több alkalommal meglátogatta. Főlátoga­tását január hó Í6—2I-ig napjaiban, majd betegsége miatt megakaszttat­ván, január 30-tól február 4-ig végezte ; összesen 50-szer. A főigazgató ur látogatása után teljes elismeréssel tüntette ki a tanári kart. Az igazgató az év folyamán 144 órában látogatta meg az egyes tanárokat. Intézetünk Vörösmarty-önképzőköre Országh József tanár veze­tése alatt ez évben is* fejtett ki irodalmi tevékenységet. Az ifjúsági elnök Ocsenás József VIII. oszt. tanuló volt, kinek elnöklete alatt a kör hat rendes gyűlést tartott. Diszgyülést tartott a kör f. évi március I5-én, mikor az intézet tanári kara és a szülői társadalom gyönyörködött a kör működésében. A kiirt pályázatokra a kör több tagja adott be dolgozatot. A pályanyertes munkák: Bodnár László VIII. o. tan. „A romanticizmus a magyar irodalomban"' és Irányi Jenő VIII. o. tan. „A relativitás elméletének gyakorlati alkalmazása," Iskolaorvosi jelentés az 1921—22. tanévről. Az elmúlt iskolai évben, 1921 nov. 13—27-ig voltunk kénytelenek szüneteltetni a tanítást vörheny járvány miatt. A spanyoljárvány és a tífuszjárvány miatt nem kellett bezárni az intézetet. Sajnos, hogy a spanyoljárványnak Bárczay Miklós, a tífusznak Jakab Elemér VII. osztályos tanulók áldozatul estek. Hogy a járványok idején szinte elenyésző kis szám volt a megbetegedés, annak oka,- hogy az intézet minden áldozattal biztosítja az intézet tisz­taságát, amely mintaszerű. Ragályos szembetegedés nem fordult elő. A VII. oszt. tanulói az egészségtant nagy érdeklődéssel tanulták. Dr. Pfliegler Imre, iskolaorvos. Jutalmazások : A Bükk-Sebe arva alapítvány J400 kor. a hittanban kiváló előmenetelt tanúsító tanulók jutalmazására : Rákos Balázs I. a, Gubercsik Jenő I. b, Nemky Ernő II. a, Pajor Elemér II. b, Venkovíts Mihály III. a, Karvas Zoltán III. b, Kovács Elemér IV. a, Páczeit Miklós IV. b, Páczeit Ferenc V. a, Nagy Gábor V. b, Rítsányí Elemér VI. a, Tóth János VI. b, Papp Zoltán VII., író Bertalan VIII. osztályú tanulók J00—Í00 koronát. A Miskolczi Ker. Társadalom 1100 kor. és a Moue Diósgyőr-vas­gyári osztálya 1000 korona azon keresztény tanulók jutalmazására, akik a magyar nyelv és irodalom tanulásában kiválóak, vagy akik a szava­lásban szép eredményt mutattak : Angerler Rezső, Vaczulík Tibor I. a, Béres Ferenc, Haríss Zoltán I. b, Csesznik Zoltán, Nemky Ernő II. a, . Klamartsík Gyula, Dobos Ödön II. b, Borbás Géza, Beregi György III. a, Ács Sándor, Németh Béla III. b, Kovács Elemér IV. a, Bordás Gusztáv, Hermann Imre, Penyígey Viktor V, a, Nagy Gábor V. b,

Next

/
Oldalképek
Tartalom