Katolikus gimnázium, Miskolc, 1917
4 tona tanuló kapott eddigi tanulmányai alapján bizonyítványt. Az 1899. és az előző években született s katonai szolgálattételre már bevonult tanulók részére, hogy a folyó tanévet tanulmányaik szempontjából el ne veszítsék, a közoktatásügyi minisztérium április hó 1—28-ig egy második tanfolyam tartását rendelte el s megengedte, hogy a VIII. osztály tanfolyamán részt vehessenek azok a katona tanulók is, kik a februári tanfolyamon nyertek a VII. osztályról bizonyítványt. Ezen a tanfolyamon a VlI-ik osztályban 4, a VIII ik osztályban 7 tanuló vett részt. A május hóra engedélyezett harmadik tanfolyamot nem tartottuk meg, mivel tanuló nem jelentkezett. 2. Hadbavonult tanulóink. A folyó iskolai évben a következő tanulóink teljesítenek katonai szolgálatot; az V-ik osztályból Kovács László; a Vl-ikból Csipszer János, Jenei Gyula; a VH-ikből Fodor László, Fodor Zoltán, Kaffka Béla, Kővári Lajos, Markó Andor, Nováczky Dániel, Pongor László, Semsey Gyula; a VlII-ikból Bárczay János, Bihari Albert, Bródy Sándor, Dadányi Sándor, Demeter Dezső, Domán József, Erdélyi Ernő, Fridély József, Gramantik Béla, Grosz Imre, Grosz Viktor, Hauer Elemér, Hercz Andor, Istváncsics József, Kormos Illés, Kulcsár Géza, Kvaszinger László, Mandula Pál, Mann Mór, Mitleider Ferenc, Rottenberg Béla, SchmiedI Antal, Schwarz Sándor, Vajna József, összesen 35 (a mult tanévben 32) tanuló. 3. A tanárok személyes viszonyai. Dr. Fógel Sándor r. tanár kineveztetik a VIII. fiz. osztályba. 1917 augusztus 19. 117600. min. sz. — Kis József és Dr. Péchy Alán h. tanárok folytatólagosan alkalmaztatnak. 1917 aug. 4. 112455. min. sz. — Villányi Andor r. tanár 1917 aug. 19. 117583. min. sz. a., Frideczky József r. tanár 1917 aug. 19. 117584. min. sz. a., Folkmanti Ervin r. tanár 1917 aug. 19. 117599. min. sz. a. kineveztetnek a VIII. fiz. osztályba. Dr. Fógel Sándor r. tanár áthelyeztetik a budapesti I. ker. állami főgimnáziumhoz. 1917 szept. 19. 142075. min. sz. — Vastag Tibor a tanév hátralevő részében óraadó tanárul alkalmaztatik. 1917 nov. 12. 181031. min. sz. 4. Hadi kötvények. Az osztályfőnökök buzdították a tanulókat, hogy kérjék meg szüleiket, hogy nélkülözhető pénzükön akár a maguk, akár gyermekeik részére hadi kötvénye ket vásároljanak. Ennek a felsxólításnnk az igazgatóhoz érkezett