Katolikus gimnázium, Miskolc, 1917
VIII. Iskolaorvosi jelentés az 1917—18. iskolaévről. Az elmúlt iskolaév közegészségügyi szempontból kifogástalanul folyt le. A háború következtében ilyen nagy katonai gócpontban, mint Miskolcz város, nagy idegenforgalom van s épen e nagy idegenforgalomnak mintegy természetes következménye volna a járványos betegségek elterjedése is, de ez lábra nem tudott kapni tanintézetünkben egyetlenegy növendéknél sem, amitől pedig tartani lehetett, — de hála a hatóság elsőrendű éberségének — a szórványosan előforduló városi esetekből kiinduló fertőzés veszedelme még csirájában elfojtatott. Minden esetben nemcsak ezen tanintézet tanulói, de a város összes tanuló ifjúsága meg volt védve attól, hogy a ragályos bajok miatti kizárások s így szociális veszteségeknek áldozatai lehettek volna. Kitűnő higiénikus érzékkel felruházott igazgatója és tanári kara ezen intézetnek nekem, mint hatósági orvosnak is elsőrangú segédkezet nyújtott az iskolai egészség megvédésében, aminek élénk bizonyítéka a felmutatott hiteles statisztika. A közegészségtant előadtam a VII. osztálynak. Dicséretére legyen mondva az osztály növendékeinek, JÍlénk figyelemmel honorálták előadásomat, melynek tárgya a „F&dor" közegészségtanban foglalt anyag volt. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium 3798/1916. eln. sz. a. k. rendelete alapján a VI., VII. és VIII. osztálynak február és március hónapban 6—6 órán át összesen 100 növendéknek igyekeztem előadni az első segélynyújtás alapelveit, a rendelet szorosan előírt programmja alapján, melyeket a növendékek figyelemmel hallgattak és így bizton tudom, hogy a célnak megfeleltem. A szemvizsgálatoknál ragályos szembajt nem találtam. Miskolcz, 1918 május 28. , , Dr. Pfliegler Imre, tb. tiszti főorvos, főgimn, iskolaorvos és közegészségtan tanár.