Katolikus gimnázium, Miskolc, 1913

X. Jelentés az intézeti Dal- és Zenekör működéséről az J9Í3—j9í4. tanévben. A fanári karnak és az ifjúságnak régi terve valósult meg akkor, amikor 1913, szeptember 14-én Folkmann Ervin és Nagy Ferenc tanár urak vezetésével összejöttünk és megalakítottuk a ,.Miskolczi Kir. Kafh. Főgimnázium lfj. Dal- és Zenekörét". Az alapszabályok megbeszélése után megválasztottuk a tiszti­kart a következőképen: elnök: Gortvai László VIII. o. f., alelnök: Holczer Lajos VII, o. f., főjegyző: Haranghy Lajos VIII. o. f., aljegyző: Molnár Gyula VII. o. í., pénztáros: Helm Samu VII. o. t, ellenőr: Garai László VII. o. f., szertáros: Deák Ferenc V. o. f. A felügyeletet Folkmann Ervin és Nagy Ferenc tanár urak voltak szívesek elvállalni, mire a Kör a vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól 164.764 913. szám alatt jóvá­hagyott s alább közölt alapszabályok értelmében megkezdte működését. Megalakult a 30 tagú zenekar Pranfl Ferenc zenetanár úr szakavatott vezetésével, továbbá a 80 főből álló énekkar, melyet Nagy Ferenc tanár úr tanított. A Kör működésének fénypontja a február 14-iki nyilvános hangverseny volt, mely fényesen igazolta a fiatal Kör szorgalmát és haladását. Megtanulta a zenekar a következő darabokat: Beethoven: Gyászinduló, Mendelssohn: Nászinduló, Kőszegi: Gavoffe, Sicili­enne, továbbá a Rákóczi-, Hunyadi- és Batthyányi-indulókat; a Kör kettős vonósnégyese Hándel: Júda Makkabeusáf, Mozart: Szerenádját és Schubert: Frühlingsliedjéf, mely darabokat a Kör az Erzsébet királyné, Eötvös József báró, 1848. március 15., az 1848. április 11. emlékére rendezett ünnepélyeken, továbbá a november 30. és június 14. zeneesíélyeken mutatott be. Nagy­ban hozzájárultak az ünnepélyek sikeréhez az ifj. énekkar és

Next

/
Oldalképek
Tartalom