Katolikus gimnázium, Miskolc, 1911

25 örökíteni a festői részleteket, de egy képet sem láttam még közülök, azt hiszem, nem sikerültek. Jobb is ilyenkor inkább csak az emlékezetünk fotográfiáira bíznunk magunkat, mert a buzgó fotografálással körülbelül ugyanúgy járunk, mint az olyan utazó, aki a táj szépségei helyett a Baedeckert élvezi rendületlenül. De hát mi is megérkeztünk. Jó ideig vártunk, míg találkoztunk a mérnökkel, aki a vezetésünkre vállalkozott. Perzselő napon kapaszkodtunk fel a lejtőn a telepre, ahol a bányászok kis faluban élnek együtt. A falutól néhány lépésre van a bánya, mely csak külfejtésekre szorítkozik, a földbe nem mélyít sem tárnákat, sem aknákat. Ki tudja mi jobb ? Mélyen a földben napvilágtól elzártan dolgozni, vagy a nap tüzében verejtékével megkeresni a mindennapi kenyeret. A vasárnapi munkaszünet miatt semmit sem láthattunk magának a bányaművelésnek részleteiből csak az arányokat csodálhattuk meg, amelyek mint valami nagy tátongó seben át tárják fel a hegy belsejét. A falu felől nagy mulatozás hangjait hallottuk, azért a népélet tanulmányozásának kívántuk szentelni hátralevő időnket. A búcsú izgalmától ünnepi hangulatra hevült nép vad táncban keringett egy alacsony, de tágas helyiségben. A kavargó por megnehezítette a tanulmányozást, de azért észrevettem a nők kezében a pálinkás üveget és lemondóan konstatáltam, hogy az orrom nem bírja a nép szagát. Tipikus oláh fátát azonban hiába kerestem, a sok cifra rongy közé bujtatva nem láttam egy rassz arcot sem. Bizonyos csalódottsággal, vagy inkább kielégítettséggel kezdtük meg a visszavonulás útját, mely estére ágyunkba vezetett. Junius 26-án hajnalban megint csak a vonatra ültünk, hogy a földi kincseknek egy másik forrását Petrozsényt is megnézzük. Jó darabig bizony nem igen lelkesít a napi programm, mert a társaság jó része alszik, de mire felébredünk, már remek pályán kapaszkodunk fel a hegyek közé. A viruló környezetben emberi települést alig látunk, csak egy-egy kerek őrtorony mutatja, hogy a régi időkben a rómaiak is féltékenyen őrizték a kincsekben gazdag Dáciát. A festői helyzetű krivadiai őrtoronynál már feszült figyelemmel kisérjük a tájat, hisz a következő állomáson túl átlépjük a vízválasztót a Zsil és a Sztrigy között és rövid idő alatt elérjük az új vízgyűjtő területnek egyik érdekes szépségét, a Boli barlangot. Elzarándokolunk a barlang bejáratához, mely a legkényesebb igényeket is kielégítheti hatásos alakulásával. A homlokzatról zöld bokrok csüngnek alá, tátongó üregében csengő-bongó visszhangra talál a sötétségbe vesző hegyi pataknak zúgása. Ám amilyen sokat igér a bejárata, olyan kezdetleges a belseje. Nagy üregek és szűk sikátorok váltakoznak ugyan, de a fantasztikus cseppkőalakulások hiányoznak, csak drapériaszerű mészképződmények lógnak a mennyezetről.